Csatát nyert a győri Krúdy iskola: nem zárják be a gimnáziumi osztályokat


Nem szűnnek meg a gimnáziumi osztályok, ezen belül az angol-magyar kéttannyelvű képzés a győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában – közölte a győri önkormányzat hétfőn az MTI-vel.

A Kisalföld szombaton megjelent cikkében írt arról, hogy az iskolát július 1-je óta fenntartó Nemzetgazdasági Minisztérium a következő tanévtől megszünteti a gimnáziumi képzést az intézményben.

A győri önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester és Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn egyeztetett a fenntartó Nemzetgazdasági Minisztériummal a képzésekről. Az egyeztetésen kiderült, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalból (NSZFH) érkezett javaslat, amely szerint megszűnne a következő tanévtől a gimnáziumi képzés az intézményben, kizárólag a szakmai egyeztetések alapját szolgálta.

Megjegyezték, a gimnázium fenntartója és működtetője továbbra is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lesz.

A 28 éve működő oktatási intézményben jelenleg mintegy 1400 gyermek tanul, közülük ötszáz valamelyik gimnáziumi osztályban.

Időközben a legnagyobb közösségi portálon Ne szűnjön meg a Krúdy Gimnázium! címmel egy tiltakozó közösség szerveződött, amelyhez már több mint kilencezren csatlakoztak.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés