Elszabadultak a mezőgazdasági termelői árak

Nem véletlenül tűnnek egyre drágábbnak a bevásárlások. A tej és a vágósertés ára például 30 százalékkal magasabb, mint egy éve.

A mai nap három adatot is közzétett a KSH.

Ezek szerint nőtt az ipari termelés, a szarvasmarhaállomány és a mezőgazdasági felvásárlási árak.

Ez utóbbi talán a gazdálkodóknak jó hír, de a fogyasztóknak kevésbé, hiszen az árnövekedés nyilvánvalóan beépül majd a bolti árakba, illetve részben már be is épült.

Igaz, akadnak termékek, amelyek ára csökkent az elmúlt egy évben.

A KSH adatai szerint:

2017 májusában a mezőgazdasági termelői árak 4,5%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 0,9%-os csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15%-os növekedéséből tevődik össze.

2017 májusában 2016 májusához képest:

  • A gabonafélék ára 1,8%-kal emelkedett, az ipari növények ára 3,0%-kal mérséklődött.
  • A gyümölcsök ára 12, az eperé 18, az almáé 6,2%-kal nőtt.
  • A zöldségfélék ára 11%-kal csökkent, ezen belül a paradicsomé 5,7%-kal emelkedett, a zöldpaprikáé pedig 6,9%-kal csökkent.
  • A burgonya ára 12%-kal nőtt.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 13, az állati termékeké 20%-kal emelkedett.
  • A vágósertés ára 31%-kal nőtt, kilogrammonként 444 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára. Ez kilogrammonként 22 forinttal volt több, mint egy hónappal azelőtt.
  • A vágócsirke ára 3,2%-kal csökkent. Az elmúlt négy hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált.
  • A tej ára 30%-kal emelkedett.

További részletek a KSH honlapján

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz