Az utcazenészeken kívül a streetfood is főszerepet kap Veszprémben (2017. július 19-22.)


Itt vannak a részletek és a napokra, színpadokra lebontott program, plusz térkép.

Július 19-től (szerda) négy napon át ismét az utcazenészek városa lesz Veszprém: a fesztiválon a hazai zenészek mellett érkeznek muzsikusok többek között Franciaországból, Lengyelországból és felcsendül a portugál utcazene is.

A város 11 helyszínén, 168 koncert szórakoztatja majd a közönséget. Az ingyenesen látogatható programra a korábbi évekhez hasonlóan napi 20 ezer embert várnak.

A fesztiválon fellép a New Orleans-i zenét, hip-hop, funk, soul, dance és dzsessz elemekkel ötvöző Broken Brass Ensemble zenekar. Itt lesz Hugo Barriol francia gitáros, énekes, aki tavaly megnyerte a Metro Music Awards fődíját. Érkezik a Magnifico nevű formáció, melynek zenéjét az egykori Jugoszlávia slágerzenéje és a balkán beat mozgalom, valamint a klasszikus rock inspirálta.

Párizsból érkezik a groove alapú progresszív tánczenét játszó Ceux Qui Marchnet Debut nevű koncertzenekar, Portugáliából jön a tavernákról, italokról, elrontott szerelmekről muzsikáló Moonshiners és itt lesz Krakkó egyik legnépszerűbb zenei turistalátványosságnak számító utcazenekar, a Kraków Street Band.

A fesztivál egyik legkiemelkedőbbnek ígérkező programja lesz a hip-hop alapú zenét játszó francia L’entourloop nevű zenekar, amely két estén át is szórakoztatja a fesztivál közönségét – fűzte hozzá. ,

A hagyományokhoz híven idén is megrendezik az utcazenészek versenyét. Húsz zenekar, előadó nevezhet a megmérettetésre, akik közül a közönség illetve a zsűri választja majd ki a nyerteset, jutalmuk 500-500 ezer forint lesz.

Lesz egy új díja is az idei fesztiválnak, az utcazenészek maguk közül választhatják ki az általuk legjobbnak tartott hangszeres zenészt. Ezt az elismerést, Horváth Károlyról, a tavaly elhunyt alapító főszervezőről nevezték el.

Nemcsak a legjobb utcazenészek lesznek Veszprémben a fesztivál ideje alatt, hanem Budapest legjobb streetfoodosai is a városba költöznek.

Részletes program:

Július 19. szerda
Július 20. csütörtök
Július 21. péntek
Július 22. szombat
Lasselsberger-Knauf színpad (az Óváros téren)
20:30
Lyre Le temps (F)
CC Smugglers (UK)
The Tibbs (NL)
Kraków Street Band (PL)
22:45
Budzillus (D)
Broken Brass Ensemble (NL)
Ceux Qui Marchent Debout (FR)
The Hillbilly Moonshiners (NL)
Szerencsejáték Nagyszínpad (a Hangvilla előtt)
21:30
Sean Koch Trio (ZA)
Lyre Le temps (FR)
CC Smugglers (UK)
Magnifico (SLO)
23:30
L’Entourloop (FR)
Kraków Street Band (PL)
Polkageist (D)
Will and the People (UK)
Lajvér színpad (Fortuna udvar)
17:10
Csótány Dzsó Trió
Holy Chicks
Bábel
Acoustic Planet
18:20
The Crazy Rouges
The Luckies
Nagy Edi Project
Robbie Dingle
19:30
Elise Nelly
Sofia Balogh Band
Űrlénykirály
Demény Gergely
21:00
Rob Longstaff (AUS)
Lovley Quinces (HR)
Daniel Docherty (SCO)
Joe Bel (FR)
23:00
Echo Town (UK)
Sean Koch Trio (ZA)
King Size Slim (UK)
Zsűri Allstars
OTP BANK színpad (a Gizella udvarban)
16:00
Robbie Dingle
Demény Gergely
The Luckies
Rekamié
17:10
Holy Chicks
Muzsik és Volkova
Szeder
Nagy Edi Project
18:20
Stefan
Fák Alatt Zenekar
Sofia Balogh Band
Űrlénykirály
19:30
Acoustic Planet
Bábel
Doctor Doctor
Dömdödöm
21:00
Son of Dave (UK)
Ziia & The Swing Mates (FR)
Rob Longstaff (AUS)
Ceux Qui Marchent Debout (FR)
23:00
Kraków Street Band (PL)
Roots Rising (NL)
Moonshiners (P)
Polkageist (D)
Man at Work színpad (a Vár áruház előtt)
16:00
Űrlénykirály
Elise Nelly
Acoustic Planet
The Crazy Rouges
17:10
Szeder
Dömdödöm
Rekamié
Sofia Balogh Band
18:20
Bábel
Doctor Doctor
Demény Gergely
CsótányDzsó Trió
19:30
Muzsik és Volkova
Stefan
Fák Alatt Zenekar
The Luckies
21:00
King Size Slim (UK)
Will and the People (UK)
Echo Town (UK)
Lovley Quinces (HR)
23:00
The Trouble Notes (D)
Ceux Qui Marchent Debout (FR)
Sean Koch Trio (ZA)
Moonshiners (P)
E.ON színpad (a Kossuth utca közepe)
16:00
Doctor Doctor
CsótányDzsó Trió
Muzsik és Volkova
Stefan
17:10
Demény Gergely
Űrlénykirály
The Crazy Rouges
Elise Nelly
18:20
Dömdödöm
Acoustic Planet
Holy Chicks
Fák Alatt Zenekar
19:30
Nagy Edi Project
Rekamié
Robbie Dingle
Szeder
21:00
Will and the People (UK)
Moonshiners (P)
The Trouble Notes (D)
King Size Slim (UK)
23:00
Roots Rising (NL)
Budzillus (D)
Kraków Street Band (PL)
Ziia & The Swing Mates (FR)
Meló-Diák színpad (a Kölcsey könyvesboltnál)
16:00
The Luckies
Nagy Edi Project
Dömdödöm
Bábel
17:10
Fák Alatt Zenekar
Robbie Dingle
Stefan
Doctor Doctor
18:20
Rekamié
Szeder
Elise Nelly
Muzsik Volkova
19:30
Sofia Balogh Band
The Crazy Rouges
CsótányDzsó Trió
Holy Chicks
21:00
Moonshiners (P)
Son of Dave (UK)
Ziia & The Swing Mates (FR)
Szakmai díjazott gála
23:00
Hugo Barriol (FR)
Daniel Docherty (SCO)
Joe Bel (FR)
Közönség díjazott gála
Arconic színpad (Kossuth utca szökőkút)
19:00
Ceux Qui Marchent Debout (FR)
The Trouble Notes (D)
Roots Rising (NL – 18:00 kezdés)
The Tibbs (NL)
21:00
Ziia & The Swing Mates (FR)
Echo Town (UK)
Will and the People (UK)
CC Smugglers (UK)
23:00
Broken Brass Ensemble (NL)
King Size Slim (UK)
The Hillbilly Moonshiners (NL)
Sean Koch Trio (ZA)
Utcazenész megálló 1. (Kossuth utca)
17:30
Peter Jones (UK)
Mr Alboh (I)
Peter Jones (UK)
Mr Alboh (I)
19:30
Lovley Quinces (HR)
Joe Bel (FR)
Das Universal Druckluft O. (D)
Hugo Barriol (FR)
Utcazenész megálló 2. (Rákóczi utca)
18:00
Daniel Docherty (SCO)
Peter Jones (UK)
Lovley Quinces (HR)
Rob Longstaff (AUS)
20:00
Mr Alboh (I)
Rob Longstaff (AUS)
Hugo Barriol (FR)
Peter Jones (UK)
22:00
Joe Bel (FR)
Hugo Barriol (FR)
Mr Alboh (I)
Daniel Docherty (SCO)
Cseh Tamás Program Színpad (volt Közgáz udvara)
19:00
The Couple
Synema
Yesyes
Deep Glaze
21:00
Drastik Putto
NB
Muriel
Magidom
23:00
Belau
Baron Mantis
Ék
Meztelen Diplomaták

 

A fesztivál honlapja


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés