DŰLŐngélő Vince: Borünnep a Somló hegyen

Vince-napi borversenyt rendeznek a Somló-hegyi pincészetek részvételével, pincejárással, népdalénekléssel és a borászathoz kötődő hagyományok felelevenítésével szombaton Somlószőlősön – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a program szervezője.

Balogh Zsuzsanna, a Somlói Dűlők Egyesületének elnöke elmondta, hogy 18 helyi pincészet kínál majd alkalomhoz illő bor- és ételkülönlegességeket hazánk legkisebb történelmi borvidékén az első alkalommal megrendezett téli borfesztiválon, ahová az elmúlt esztendő legjobb fehérboraival várják az érdeklődőket.

Szombaton délelőtt dűlőjáró program keretében ismerkedhetnek meg a hagyományos Vince-napi népszokásokkal a látogatók, majd megkezdődik az év első helyi borversenye, a Dűlőngélő Vince 2016, amely során a szakmai zsűri, a gazdák, és a közönség is értékel – közölte Balogh Zsuzsanna.

A szervező elmondta azt is, hogy a fesztiválon fellép Szabó Enikő népdalénekes, akit hangszeren kísér Waszlavik “Gazember” László és Hoppál Bulcsú.

A fesztivált szervező Somlói Dűlők Egyesületének szándéka, hogy a borvidék országos ismertségű kereskedelmi borászatai mellett a kis családi pincék kézműves borait is ismertté tegye – fogalmazott a szervező.

Szent Vince a borászok védőszentje, névnapja termésjósló nap. A szőlősgazdák ekkor megfigyelik az időjárást, a szőlőtőkét, a vesszőket, a rügyeket, és ezekből következtetnek a várható termés bőségére – fűzte hozzá.

A program részleteiről a somlio.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

MTI / Blog21

 

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés