1500 Audi-dolgozó tartott figyelmeztető sztrájkot Győrben
Az Audi Hungaria Zrt. tizenegyezer-ötszáz munkavállalója közül mintegy ezerötszázan vettek részt az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkban csütörtökön kilenc és tizenegy óra között – mondta az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője.
Lőre Péter elmondta, hogy valamennyien a motorgyár dolgozói.
Hozzátette: a sztrájk termeléskieséshez vezetett, ami azonban nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak ellátását.
Hangsúlyozta, hogy az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta is zavartalan.
A vállalatvezetés folytatja a tárgyalásokat a munkavállalói oldallal.
Az AHFSZ azért kezdeményezte a kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert úgy érzi, az Audi nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét a bértárgyalások során – tudatta az érdekképviselet szerda este honlapján.
Az érdekképviselet az idei és a jövő évre egységes, bruttó 45-45 ezer forintos alapbéremelést javasolt, a választható béren kívüli keret összegét pedig az idei évre bruttó 600 ezer, 2018-ra pedig bruttó 620 ezer forintban kérte megállapítani. Mindezeken felül a vállalattal közösen kidolgozott jubileumi és lojalitás bónusz bevezetését kéri.
Az MTI információi szerint a cég eddig öt ajánlatot tett a november eleje óta folyó tárgyalásokon az érdekképviselet elé, azok struktúráját a szakszervezettel közösen alakították ki.
Az AHFSZ hétfőn alakított sztrájkbizottságot, miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.
MTI
Címlapfotó: Krizsán Csaba
Szólj hozzá!