Gyenesdiás is város szeretne lenni
A Zala Megyei Közgyűlés is támogatja Gyenesdiás törekvését, hogy a nagyközség kezdeményezze a várossá nyilvánítását, de döntött arról is, hogy kilép a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből (TÖOSZ) – írja az MTI.
Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere (független) a település törekvésével kapcsolatban kifejtette: a nagyközség képviselőtestülete tavaly decemberben fogadott el határozatot, hogy indítványozzák a nagyközség várossá nyilvánítását. A kezdeményezést lakossági fórumon is támogatták, illetve a térségbeli települések önkormányzatai is a kezdeményezés mellé álltak.
A városi cím megszerzésének érvei között sorolta a polgármester, hogy több mint négyezer lakosával Gyenesdiás Zala megye nyolcadik legnépesebb települése, s a Balaton legnagyobb lélekszámú nagyközsége, amely elsősorban a mintegy száz éve indult turizmusra épít. A Keszthellyel szinte teljesen egybeépült nagyközség gyermekintézményei a bölcsödétől az iskoláig szinte száz százalékos kihasználtsággal működnek, és a családi otthonteremtési kedvezménynek is köszönhetően egyre több fiatal választja otthonául.
A megyegyűlés tagjai végül egyhangúlag támogatták, hogy Gyenesdiás kezdeményezze a városi cím elnyerését. A település a cím elnyerése esetén a 11. városa lesz Zala megyének.
A Zala Megyei Közgyűlés tíz igen szavazat és három tartózkodás mellett döntött arról is, hogy kilép a TÖOSZ-ból.
Az előterjesztés indoklása szerint a megyei önkormányzatok érdekképviseletét a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége látja el, amely közvetítő szerepet is betölt a kormányzat felé. A TÖOSZ ugyanakkor a viszonylag magas tagdíja ellenében egyre kevesebb szolgáltatást tud nyújtani a megyei önkormányzatoknak.
Szólj hozzá!