Hírek

Ezek a legnagyobb Győr megyei cégek


Nyolc és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint hetven százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett – hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó TOP 100 kiadvány győri bemutatóján, hétfőn.

A nettó árbevétel 74,4 százalékát a kiadványban szereplő száz legnagyobb árbevételű megyei vállalkozás adja, amelyek nettó árbevétel összesen 3911,7 milliárd forint volt, 10,7 százalékkal magasabb a 2014. évihez képest.

Az értékesítés hetven százaléka, 3523 milliárd forint exportból származik, amely 2014-hez viszonyítva 10,2 százalékkal bővült. A belföldi értékesítés 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az értékesítés hetven százaléka, 3523 milliárd forint exportból származik, amely 2014-hez képest 10,2 százalékkal bővült. A belföldi értékesítés 5,2 százalékkal volt több tavaly, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatottak száma 1755 emberrel nőtt tavaly, összesen 111 ezer 200 ember dolgozott tavaly a megyében, amellyel az országos foglalkoztatottak öt százaléka. A száz legnagyobb adózó a megye összes munkavállalójának harmadát, összesen 40 ezer 184 embert alkalmazott, 2014-hez képest 4,4 százalékkal többet.

Horváth Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóság vezetője elmondta, hogy az idei év első három negyedévében az üzleti forgalom 1,4 százalékos visszaesést mutat az előző év azonos időszakához viszonyítva. A visszaesés az exportban figyelhető meg, három százalékos csökkenéssel, de ezt a belföldi értékesítés némileg kompenzálja.

Az igazgató hozzáfűzte: a változást a járműipar trendjei befolyásolják, és ez egyértelműen mutatja, hogy az ágazat mennyire uralja a piacot.

Győr-Moson-Sopronban a 100-as listán tavalyhoz képest nem történt változás az első három helyen: az első továbbra is az Audi Hungaria Motor Kft., amely 2336,6 milliárdról 2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét. A második az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt., amely 16,2 milliárd forinttal, 120,3 milliárd forintra növelte árbevételét tavaly. A harmadik az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt., amely 70,5 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, 171 millió forinttal többet, mint 2014-ben.

A TOP 100 kiadványt a megyei napilapot kiadó Lapcom Kft. jelentette meg a NAV által közölt adatok alapján, a megyei kereskedelmi és iparkamarával együttműködve.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés