Áll a fenyőfa Zalaegerszegen, indulnak az adventi programok


A városháza előtti téren felállított, 17 méteres fenyőfa díszítésével szerdán megkezdődött a zalai megyeszékhelyen az Egerszegi Advent elnevezésű, ünnepváró rendezvénysorozat, amely új tartalommal és látványelemekkel, valamint megújult programokkal várja a közönséget.

A rendezvényeket ismertető szerdai sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán, a város polgármestere felidézte, hogy az ezredfordulót követőn másfél évtizeden át az Aranykapu elnevezésű program kísérte Zalaegerszegen az adventi időszakot. A “zöld házikós” adventi vásár nagyon szép emléke a múltnak, de a város vezetése – egyetértésben a vállalkozókkal, kulturális intézményekkel, civilszervezetekkel – az adventi programsorozat megújítása mellett döntött.

A rendezvény az elmúlt évben is jelentős változáson ment keresztül, idén pedig további új elemekkel, látványvilággal egészül ki. A belvárosban a tér hangulatához illő pavilonokat helyeznek el, hangulatos adventi fénnyel világítják meg a tereket, üzleteket.

Idén először kap díszvilágítást a városháza és a szalagház tűzfala, fényfüzéreket helyeznek el a Dísz téren és fényfüggönnyel borítják be a szökőkutat – sorolta Balaicz Zoltán.

Új kezdeményezésként a városháza előtti teret díszítő zenélő óra a Kiskarácsony kezdetű dallamot játssza az évnek ebben az időszakában – fűzte hozzá.

A karácsonyi hangulat, a jótékonykodás színtere lesz a Mindszenty tér is – mondta el Marx Gyuláné, a Szent Márton Lovagrend tagja. A lovagrend, a Zalaegerszegi Női Szalonnal és több civil szervezettel közösen karitász pavilont állít fel a téren, ahol bemutatják tevékenységüket. A kézműves termékek, karácsonyi sütemények eladásából származó bevételt jótékony célokra fordítják. A lovagrend “adventi patikát” is nyit a téren, az itt kínált gyógyfüvek leginkább lelki eredetű bajok orvoslásra szolgálnak majd – fűzte hozzá Marx Gyuláné.

Tóthné Prenner Bea, a KISOSZ megyei egyesületének elnöke arról számolt be, hogy a Dísz téren 19 pavilont helyeznek el, a karácsonyváráshoz, ünnepi előkészületekhez szükséges termékkínálattal. A kereskedők és a vendéglátósok ezekben a hetekben meghosszabbított nyitvatartással várják a látogatókat.

Tóthné Prenner Bea szólt arról is, hogy az egyesület december 5-én felvonulást szervez: a Mikulás és a Hókirálynő hintóval vonul majd az Art mozitól a Dísz térig, útközben és a téren ajándékokat osztanak szét a gyermekek között.

Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a rendezvénysorozat ideje alatt a Dísz téren és a Mindszenty téren kiépített sátorban összesen 41 fellépő mutatja be produkcióját.

A Városi Sportcsarnokban december 17-én a Csík Zenekar ad koncertet. A programkínálat idén színházi előadással is kiegészül: december 29-én a Padlás című musicalt mutatják be az Art Moziban.

A részletes programok itt olvashatók.

MTI/Blog21

Címlapkép: Zalaegerszeg.hu


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés