Hírek

Szemezgetés a kvótanépszavazás nyugat-magyarországi eredményeiből


A régió továbbra is jobbra húz, de talán érdemes egy közelebb pillantást vetni a finomságokra.

A vásárnapi kvótanépszavazás különlegessége, hogy úgy deklarálta magát minden fél győztesnek, hogy közben maga a választás érvénytelen lett.

A kormány a sok milliárd forintos költség és több mint egy éves nekifutás ellenére lazán leverte a lécet, miközben a baloldal azt ünnepeli, hogy az emberek otthon ültek vasárnap melegítőben. Hogy mennyien dacból, mennyien lustaságból és érdektelenségből, az soha nem fog kiderülni.

Ha ebből a szempontból nézzük, akkor még az az olvasata is lehet a referendumnak, hogy egyedül talán a Kétfarkú Kutyapárt lehet elégedett.

A viccpárt volt az, aki arra biztatta a választókat, és adjanak le érvénytelen szavazatot. És meglepően sokan így cselekedtek. (Budapesten 11,76 %, a nyugat-dunántúli nagyobb városokat lásd a táblázatban).

A hagyományosan jobbra húzó Nyugat-Magyarországon a szavazáson részt vettek száma az országos átlag felett volt (lásd a fenti borítóképet, amely érvényes szavazatok arányát mutatja), de ha csak a nagyobb városokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy egyikük sem ugrotta át a 50 százalékos érvényességi határt. A legakítívabb Sopron volt (itt több mint a szavazók fele megjelent, de az érvénytelen szavazatok miatt nem lett volna elég a voks), míg legkevésbé aktív Nagykanizsa az országos átlag alatt szerepelt.

Az „igen” válaszok az országban szinte mindenhol 1,5% – 2% között vannak, ez hasonló a nyugati régióban is.

Ebből a szempontból a legrenitensebbnek Szombathely bizonyult, de Veszprém és Zalaegerszeg is a kicsit az országos átlag (1,68%) felett van.

A nyugat-magyarországi megyei jogú városok főbb számai:

város

részvétel (%)

igen (%) érvénytelen (%)
Győr

47,41

1,42

6,27

Sopron

50,16

1,38

6,02

Szombathely

47,32

1,94

7,35

Veszprém

46,35

1,82

8,61

Zalaegerszeg

47,64

1,74

7,04

Nagykanizsa

42,23

1,45

5,17

 

Ami az aktívitást és a passzivitást illeti:

Győr-Moson-Sopron megye

A legaktívabb top 10

Település részvétel
Edve 81.73 %
Vadosfa 80.3 %
Rábasebes 75.38 %
Pusztacsalád 74.44 %
Kisbabot 73.08 %
Hövej 73.05 %
Répcevis 72.73 %
Acsalag 71.95 %
Rábcakapi 71.92 %
Rábaszentmiklós 71.67 %

 

A legpasszívabb top 10

Lázi 43.07 %
Bőny 43.72 %
Nagyszentjános 44.22 %
Mosonmagyaróvár 44.42 %
Pázmándfalu 45.39 %
Fertőrákos 45.83 %
Iván 46.09 %
Győr 46.11 %
Gönyű 46.19 %
Győrszemere 46.72 %

Győr-Moson-Sopron megye településeinek részletes választási eredményei

 


Vas megye

A legaktívabb top 10

Horvátlövő 84.28 %
Iklanberény 82.05 %
Pusztacsó 81.89 %
Nagymizdó 79.81 %
Szaknyér 79.07 %
Velemér 78.79 %
Csánig 77.78 %
Szarvaskend 77.25 %
Meszlen 76.44 %
Gersekarát 75.91 %

 

A legpasszívabb top 10

Keléd 32.31 %
Nagytilaj 36.63 %
Bérbaltavár 37.87 %
Jánosháza 41.16 %
Nemeskolta 43.77 %
Meggyeskovácsi 44.26 %
Torony 44.47 %
Csehimindszent 44.71 %
Duka 44.95 %
Rönök 45.45 %

Vas megye településeinek részletes választási eredményei

 


Veszprém megye

A legaktívabb top 10

Vászoly 72.6 %
Veszprémfajsz 72.59 %
Zalaszegvár 72.57 %
Egeralja 71.43 %
Nóráp 71.2 %
Tagyon 71.08 %
Bakonyszentiván 69.35 %
Örvényes 69.28 %
Hosztót 68.97 %
Barnag 68.7 %

 

Legpasszívabb top 10

Berhida 35.41 %
Megyer 36.67 %
Devecser 36.99 %
Hajmáskér 38.22 %
Pusztamiske 38.96 %
Zalaerdőd 39.15 %
Monoszló 39.82 %
Pétfürdő 39.96 %
Szentantalfa 40.62 %
Várpalota 40.77 %

Veszprém megye településeinek részletes választási eredményei

 


Zala megye

A legaktívabb top 10

Iborfia 100.0%
Pusztaapáti 87.5 %
Lendvadedes 86.96 %
Felsőszenterzsébet 84.62 %
Szijártóháza 83.33 %
Bödeháza 82.93 %
Alsószenterzsébet 82.46 %
Almásháza 81.82 %
Baglad 80.95 %
Zalaszombatfa 80.43 %

 

Legpasszívabb top 10

Gyűrűs 31.94 %
Zajk 33.51 %
Szentpéterfölde 34.26 %
Balatonmagyaród 37.09 %
Szentpéterúr 37.5 %
Kilimán 38.1 %
Orosztony 38.26 %
Várfölde 38.31 %
Zalakomár 38.76 %
Nagykapornak 39.04 %

Zala megye településeinek részletes választási eredményei

 

Adatok: Nemzeti Választási Iroda


mm

Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés