HírekNyugati régió

A rektor is megerősítette az ELTE és a SEK közeledését


„Előre haladott tárgyalások folynak” – mondta Mezey Barna.

Még a nyár közepén röppent fel a hír, hogy az állam támogatja, hogy a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ (SEK) a Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) csatlakozzon.

A bejelentés akkor viszonylag nagy figyelmet kapott Vas megyében, de azóta nem nagyon lehetett arról tudni, hogy pontosan hogyan is áll ez a folyamat.

Nos, a részeteket még mindig jótékony homály fedi, mindenesetre a háttérben azért történnek a dolgok.

Legalábbis erre enged következtetni Mezey Barna bejelentése.

Az ELTE rektora az egyetem az egyetem évnyitóján – amelyen részt Seszták Miklós fejlesztési miniszter is – vett többek azt mondta, hogy:

„előre haladott tárgyalások folynak arról, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem több kara és a Savaria Egyetemi Központ csatlakozzon az ELTE-hez, annak szombathelyi karaiként, s ezzel többek között műszaki képzéssel bővülhet az egyetem portfóliója.” (MTI)

A csatlakozásra a korábbi hírek szerint 2017 január 1-én kerülne sor.

Hogy mennyire megnyugtató, hogy néhány hónappal az intézményváltás előtt még mindig tárgyalnak, azt most ne firtassuk, mindenesetre a SEK-nek mindenképpen szüksége van valami jövőképre.

Az egyetemi központ jelenleg még a soproni központú, ezer sebtől vérző Nyugat-magyarországi Egyetem részeként működik, miután függetlenségi harca csendesen megbukott.


mm

Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés