Szemezgetés a kvótanépszavazás nyugat-magyarországi eredményeiből
A régió továbbra is jobbra húz, de talán érdemes egy közelebb pillantást vetni a finomságokra.
A vásárnapi kvótanépszavazás különlegessége, hogy úgy deklarálta magát minden fél győztesnek, hogy közben maga a választás érvénytelen lett.
A kormány a sok milliárd forintos költség és több mint egy éves nekifutás ellenére lazán leverte a lécet, miközben a baloldal azt ünnepeli, hogy az emberek otthon ültek vasárnap melegítőben. Hogy mennyien dacból, mennyien lustaságból és érdektelenségből, az soha nem fog kiderülni.
Ha ebből a szempontból nézzük, akkor még az az olvasata is lehet a referendumnak, hogy egyedül talán a Kétfarkú Kutyapárt lehet elégedett.
A viccpárt volt az, aki arra biztatta a választókat, és adjanak le érvénytelen szavazatot. És meglepően sokan így cselekedtek. (Budapesten 11,76 %, a nyugat-dunántúli nagyobb városokat lásd a táblázatban).
A hagyományosan jobbra húzó Nyugat-Magyarországon a szavazáson részt vettek száma az országos átlag felett volt (lásd a fenti borítóképet, amely érvényes szavazatok arányát mutatja), de ha csak a nagyobb városokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy egyikük sem ugrotta át a 50 százalékos érvényességi határt. A legakítívabb Sopron volt (itt több mint a szavazók fele megjelent, de az érvénytelen szavazatok miatt nem lett volna elég a voks), míg legkevésbé aktív Nagykanizsa az országos átlag alatt szerepelt.
Az „igen” válaszok az országban szinte mindenhol 1,5% – 2% között vannak, ez hasonló a nyugati régióban is.
Ebből a szempontból a legrenitensebbnek Szombathely bizonyult, de Veszprém és Zalaegerszeg is a kicsit az országos átlag (1,68%) felett van.
A nyugat-magyarországi megyei jogú városok főbb számai:
város |
részvétel (%) |
igen (%) | érvénytelen (%) |
Győr |
47,41 |
1,42 |
6,27 |
Sopron |
50,16 |
1,38 |
6,02 |
Szombathely |
47,32 |
1,94 |
7,35 |
Veszprém |
46,35 |
1,82 |
8,61 |
Zalaegerszeg |
47,64 |
1,74 |
7,04 |
Nagykanizsa |
42,23 |
1,45 |
5,17 |
Ami az aktívitást és a passzivitást illeti:
Győr-Moson-Sopron megye
A legaktívabb top 10
Település | részvétel |
Edve | 81.73 % |
Vadosfa | 80.3 % |
Rábasebes | 75.38 % |
Pusztacsalád | 74.44 % |
Kisbabot | 73.08 % |
Hövej | 73.05 % |
Répcevis | 72.73 % |
Acsalag | 71.95 % |
Rábcakapi | 71.92 % |
Rábaszentmiklós | 71.67 % |
A legpasszívabb top 10
Lázi | 43.07 % |
Bőny | 43.72 % |
Nagyszentjános | 44.22 % |
Mosonmagyaróvár | 44.42 % |
Pázmándfalu | 45.39 % |
Fertőrákos | 45.83 % |
Iván | 46.09 % |
Győr | 46.11 % |
Gönyű | 46.19 % |
Győrszemere | 46.72 % |
Győr-Moson-Sopron megye településeinek részletes választási eredményei
Vas megye
A legaktívabb top 10
Horvátlövő | 84.28 % |
Iklanberény | 82.05 % |
Pusztacsó | 81.89 % |
Nagymizdó | 79.81 % |
Szaknyér | 79.07 % |
Velemér | 78.79 % |
Csánig | 77.78 % |
Szarvaskend | 77.25 % |
Meszlen | 76.44 % |
Gersekarát | 75.91 % |
A legpasszívabb top 10
Keléd | 32.31 % |
Nagytilaj | 36.63 % |
Bérbaltavár | 37.87 % |
Jánosháza | 41.16 % |
Nemeskolta | 43.77 % |
Meggyeskovácsi | 44.26 % |
Torony | 44.47 % |
Csehimindszent | 44.71 % |
Duka | 44.95 % |
Rönök | 45.45 % |
Vas megye településeinek részletes választási eredményei
Veszprém megye
A legaktívabb top 10
Vászoly | 72.6 % |
Veszprémfajsz | 72.59 % |
Zalaszegvár | 72.57 % |
Egeralja | 71.43 % |
Nóráp | 71.2 % |
Tagyon | 71.08 % |
Bakonyszentiván | 69.35 % |
Örvényes | 69.28 % |
Hosztót | 68.97 % |
Barnag | 68.7 % |
Legpasszívabb top 10
Berhida | 35.41 % |
Megyer | 36.67 % |
Devecser | 36.99 % |
Hajmáskér | 38.22 % |
Pusztamiske | 38.96 % |
Zalaerdőd | 39.15 % |
Monoszló | 39.82 % |
Pétfürdő | 39.96 % |
Szentantalfa | 40.62 % |
Várpalota | 40.77 % |
Veszprém megye településeinek részletes választási eredményei
Zala megye
A legaktívabb top 10
Iborfia | 100.0% |
Pusztaapáti | 87.5 % |
Lendvadedes | 86.96 % |
Felsőszenterzsébet | 84.62 % |
Szijártóháza | 83.33 % |
Bödeháza | 82.93 % |
Alsószenterzsébet | 82.46 % |
Almásháza | 81.82 % |
Baglad | 80.95 % |
Zalaszombatfa | 80.43 % |
Legpasszívabb top 10
Gyűrűs | 31.94 % |
Zajk | 33.51 % |
Szentpéterfölde | 34.26 % |
Balatonmagyaród | 37.09 % |
Szentpéterúr | 37.5 % |
Kilimán | 38.1 % |
Orosztony | 38.26 % |
Várfölde | 38.31 % |
Zalakomár | 38.76 % |
Nagykapornak | 39.04 % |
Zala megye településeinek részletes választási eredményei
Adatok: Nemzeti Választási Iroda
Szólj hozzá!