Hírek

Fideszes politikus lett a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. ügyvezető igazgatója


Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium egykori államtitkára, a Fidesz volt országgyűlési és EP-képviselője lett a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. új ügyvezető igazgatója – írta hétfőn a Nyugat.hu hírportál.

Az új ügyvezető igazgató a lapnak elmondta: a felszámolás alatt lévő, száznegyven éves múltra visszatekintő céget a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. vásárolta meg.

Hozzáfűzte: kibérelték a Vasjármű volt szombathelyi telephelyét, jelenleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyek megszerzésén dolgoznak.

Szavai szerint szeretnék átvenni a Vasjármű valamennyi alkalmazottját, különösen azokat akik a termelésben dolgoznak. Vizsgálják, hogy a dolgozók átvételéhez milyen állami támogatást kaphatnak.

A sikeres értékesítés tényét az MTI érdeklődésére hétfőn megerősítette Péter Márta, a MÁV Vasjármű Kft. felszámolója is.

Emlékeztetett, hogy a MÁV Vasjármű Járműjavító Kft. felszámolását tavaly májusban a Szombathelyi Törvényszék rendelte el, a cég ugyanis 270 hitelezőnek összesen csaknem egymilliárd forinttal tartozott, a hitelezők pedig nem járultak hozzá a korábbi fizetési moratórium meghosszabbításához.

Szólt arról is, hogy a MÁV Vasjármű Kft.-nek a felszámolás ellenére 2015 végéig folyamatosan voltak megrendelései, az üzemben jelenleg is folyik a munka, a tavalyi évben egymilliárd forint körüli árbevételt ért el.

Péter Márta kiemelte: a felszámolás során a gépeket, berendezéseket, eszközöket sikerült értékesíteni, az így befolyt összegből elégíthetik ki a hitelezők igényeit. A cégnek ingatlanvagyona nem volt, a telephelyet bérelték.

Hozzátette: a vagyonelemek új tulajdonosát ugyanakkor már nem terhelik a cég korábbi tartozásai, így remélhetően megnyílik a lehetőség a további fejlesztések előtt.

A felszámoló örömét fejezte ki, hogy sikerült megtartani a 220 munkahelyet és Szombathelyen tovább folytatódhat a vasúti járműgyártás.

MTI / Blog21

Fotó: Google Street View

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés