Hírek

Ő a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház új főigazgatója


Az aktuális vezetőség listájával.

Dávid Gyula, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház korábbi orvos-igazgatója lett az intézmény új vezetője a nyugdíjba vonuló Rácz Jenő utódjaként.

Az új főigazgató az MTI-nek szerdán azt mondta, a stabil, kiszámítható működtetést tekinti legfontosabb feladatának.

Dávid Gyula belgyógyász, gasztroenterológus július 19-től kapott megbízást az intézmény vezetésére Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől és Németh Lászlótól, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójától.

A 2009 óta orvos-igazgatói feladatokat ellátó Dávid Gyula elmondta, 1991 óta dolgozik az intézményben, amely az első munkahelye. A főigazgatói teendők ellátása mellett nem hagy fel a gyógyítással, ugyanakkor igyekszik tudásával az intézmény stabil, kiszámítható működését támogatni.

Az új főigazgató beszélt arról is, hogy a betegek érdekét tekinti elsődlegesnek, ezért a megkezdett úton továbbhaladva, a pályázati lehetőségeket mind jobban kihasználva dolgozik majd kollégáival. Kiemelte: az egyik legfontosabb teendő a gyermek- és felnőttpszichiátria, valamint a nővérszálló fejlesztése, továbbá a meglévő létesítmények hatékony működtetése.

Dávid Gyula kitért arra: ahogy országosan, úgy Veszprémben is komoly kihívást jelent az orvos- és szakdolgozói létszámhiány. Ezt hivatott orvosolni a tavaly már sikeresen működő, az idén nyáron újraindított ápolói hűségprogram, amelynek keretében kiegészítő juttatás fejében egy év hűségre ösztönzik a dolgozókat.

A főigazgató mellett Szabados György orvos-igazgatóként, Szántó Tamás pedig orvosigazgató-helyettesként dolgozik a veszprémi kórházban.

Igazgatók

Főigazgató Dr. Dávid Gyula
Orvosigazgató Dr. Szabados György
Orvosigazgató-helyettes Dr. Szántó Tamás
Ápolási igazgató Horváth Ferenc Károlyné
Gazdasági igazgató Horváth Mária
Stratégiai igazgató Dr. Ács Zsófia

MTI / Blog21

Fotó: A kórház Facebook-oldala, Drport.hu


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés