Hírek

Több cég is fejleszt Zalaegerszegen, de nem egyszerű munkást találni


Öt társaság területvásárlásai és iparcsarnok-bővítései révén újabb ötszáz munkahely jön létre jövőre Zalaegerszegen. A városi közgyűlés csütörtökön tárgyalt az egyes beruházásokról.
A közgyűlési előterjesztések tárgyalásakor Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) azt mondta, hogy a nyomdaipari Edelmann, az ágymatracokat gyártó ADA, a faipari Timbertech, valamint a gépipari Mould Tech újabb területeket vásárol a bővítéseihez, az elektronikai alkatrészeket gyártó olasz DTI pedig most szeretné megvetni a lábát a zalai megyeszékhelyen. Az öt cég együttesen több mint ötmilliárd forint értékű fejlesztéssel ötszáz új munkahelyet teremt Zalaegerszegen.

A Tudományos és Technológiai Parkban 35,5 millió forintért kíván 8000 négyzetméteres területet vásárolni az olasz DTI, amely 220 millió forintos beruházással 50 álláshelyet teremt.

Az északi ipari parkban tavaly 5 milliárd forintos beruházással 12 ezer négyzetméteres csarnokot építő német Edelmann számára az önkormányzat már idén nyáron értékesítette a beruházásával szomszédos telket, ahol újabb 3,2 milliárd forintos bővítést tervez. Ehhez pályázaton nemrég állami támogatást is nyert a cég, a régióban maximálisan adható 25 százalékkal, vagyis 787 millió forinttal támogatja az állam az újabb 100 munkahelyet teremtő bővítést.

Szintén a zalaegerszegi északi iparterületen épít új 1700 négyzetméteres ipari csarnokot 253 millió forintért az itt tevékenykedő Timbertech Kft., amely 400 milliós technológiai fejlesztést is végrehajt és 100 új dolgozót vesz majd fel. Ugyancsak ezen a területen 450 millió forintos beruházással 2400 négyzetméteres csarnokkal bővül a Mould Tech Kft., amely a 800 milliós technológiai fejlesztése mellett 150 új munkahelyet hoz létre.

A zalaegerszegi déli iparterületen az ADA által tavaly átadott ágymatracgyártó üzemcsarnokot szintén bővíteni kívánja, amely újabb egymilliárd forintos befektetést jelent. A 10 ezer négyzetméteres csarnok építése már a szomszédos Bocfölde területére is átnyúlik, ezért a két önkormányzatnak a közigazgatási határát is módosítani kell.

A közgyűlés ülésén elhangzott: három év alatt 4300 új álláshely jött vagy jön létre Zalaegerszegen, s miután jelenleg 2,8 százalékos a regisztrált álláskeresők aránya, a cégeknek komoly gondot jelent az új álláshelyek betöltése.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés