Folytatódik a győri elkerűlőút építése
A Győrt tehermentesítő keleti elkerülő út harmadik építési ütemének kivitelezését az SHS Konzorcium végzi majd. A közbeszerzési pályázat nyertes ajánlattevője 5,2 kilométer útszakaszt épít meg, mintegy 15 milliárd forintos beruházással – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Győrt keletről elkerülő út építése három ütemben zajlik. Az első szakasz, az M1 autópálya és a Vonal út között, 2015 szeptemberére készült el.
A második ütemmel, a Vonal út és az 1. sz. főút között mintegy 4 kilométeren, a közeljövőben végeznek, karácsony előtt már birtokba vehetik a közlekedők.
A harmadik, több mint 5 kilométer hosszú szakasz (az 1. sz. főúttól a 14-es főútig) építése jövőre kezdődik. A megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot a STRABAG Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a STRABAG AG-ból álló SHS Konzorcium nyerte meg. Az ajánlattétel szerint a kivitelezés nettó összege 14,85 milliárd forint – tájékoztatott a NIF.
A harmadik ütemben mintegy 400 méter hosszú hidat építenek a Mosoni-Duna felett, Győrszentiván kertváros – Győr Bácsa között. A meder bal és jobb oldalán pedig ártéri hidakat létesítenek. A híd egyúttal díszkivilágítást kap, és kerékpárutat is kialakítanak rajta. Tovább 3 körforgalmi csomópontot hoznak létre.
Az elkerülő kivitelezése 2018-ra készül el. A kormányzati forrás felhasználásával megvalósuló teljes út a sztrádát köti majd össze a Vámosszabadi felé vezető főúttal.
Az elkerülőút térképe innen tölthető le.
MTI/Blog21
Szólj hozzá!