HírekKimozdulóNyugati régió

Január 21-24. között oberwarti építési kiállítás


Háromszáz kiállítót, köztük több magyar céget is várnak az ausztriai Oberwartban (Felsőőrön) január 21-24. között megrendezendő Építőipari Vásárra – közölték a szervezők kedden Szombathelyen, sajtótájékoztatón.

Markus Tuider vásárigazgató elmondta: a magyar határhoz közeli, mindössze 6500 lakosú településen évente három vásárt rendeznek, amelyeknek összesen 65 ezer látogatója és 800 kiállítója van. A magyar kiállítók száma minden évben eléri a harmincat, a magyar látogatóké pedig meghaladja a négyezret – tette hozzá.

A legjelentősebbet, az építőipari vásárt már 26. alkalommal rendezik meg, amelynek fókuszában az idén, az építésen kívül a szakszerűen végzett bontás (szanálás), az energiahatékonyság, az épületek komfortjának növelése, az “intelligens ház, intelligens otthon” megtervezése és felépítése áll.

Markus Tuider kiemelte: az idén különösen színes lesz a vásár kertépítéssel foglalkozó része. Nagy érdeklődésre számít a komplett fürdőszobák bemutatója is, ahol olyan egyszerű megoldásokkal lehet megismerkedni, amelyekkel a fürdőszoba wellness oázissá alakítható.

Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: kamarájuk minden évben 2-3 vasi vállalkozás bemutatkozását támogatja saját standján az Oberwarti Építőipari Vásáron.

Hozzátette: mivel az idén az építőipari vásáron kiemelt szerepe van az üzletember találkozóknak, ezért a vasi kamara standján berendeztek egy tárgyalót, ahol a magyar cégek képviselői lebonyolíthatják megbeszéléseiket partereikkel, vevőikkel.

Markus Tuider tájékoztatott az éves kiállítási programról is. Ismertetése szerint április elején megrendezik a Motomotion Oberwart bemutatót és vásárt, ahol a különböző autómárkák és motorkerékpárok legújabb és legrégebbi típusait csodálhatják meg a látogatók. Szeptember elején tartják meg az Inform elnevezésű általános vásárt, ahol a megújuló energiák hasznosítása, a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az élelmiszertermelés, az egészségügy és a kultúra is helyet kap a standokon.

November 7-8-án rendezik meg a Genuss Oberwart elnevezésű vásárt, amelyen a Pannon régió helyi termékeit állítják a középpontba. Jelezte: erre a vásárra a kiállítók egyharmada Magyarországról érkezik.

Időpont

2016. január 21. (csütörtök) – 24. (vasárnap)

Nyitva tartás

09.00 – 18.00

 

 

Belépő: Napijegy 6 euró
Kedvesményes jegy (diákok, idősek) 4,50 euró
Kerekesszékesek (és kísérőszemély) igyenes
Gyerekek 12 év alatt ingynes

Forrás: A vásár weboldala

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés