Hírek

Ausztria EU-barát elnököt választott magának, sokan fellélegeztek


A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen vezet a leadott szavazatok 51,68 százalékával az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott, megismételt második fordulójában a hivatalos, előzetes eredmények szerint.

Az előzetes adatok szerint a választópolgárok 64,6 százaléka járult az urnák elé vasárnap.

Van der Bellen mintegy 2,1 millió szavazatot kapott. Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által támogatott jelölt 48,32 százalékot ért el, amely 1,92 millió voksot jelent.

Mintegy 700 ezer szavazatot azonban levélben adtak le, ezeket majd csak hétfő reggel kilenc órákor kezdik el összeszámolni.

A közvélemény-kutató intézetek előrejelzése szerint a levélszavazatokat is beleszámolva Van der Bellen 53,3 százalékos eredménnyel nyerhette meg az elnökválasztást, Hofer 46,7 százalékkal végezhetett a második helyen.

Alexander Van der Bellen úgy vélte: megválasztása jel az európai politika számára, hogy européerként is lehet választást nyerni. Az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) kijelentette, hogy az európai uniós tagság Ausztria érdeke. Hangsúlyozta, hogy azon osztrákok gondjait is komolyan akarja venni, akik nem rá szavaztak, ezért egyeztetést kezd a tartományi vezetőkkel.

Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke gratulált a győztesnek és arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az új elnök kitűnően fogja képviselni az országot belföldön és külföldön egyaránt. “Egyúttal tiszteletemet fejezem ki Norbert Hofer előtt” – mondta, és hozzátette: az országnak közösen kell leküzdenie a kihívásokat. Meglátása szerint a választási eredmény nem fogja megnehezíteni a kormány munkáját.

A németek üdvözletüket küldik

“A józan ész győzedelmeskedett a jobboldali populizmus felett” – értékelte az ausztriai államfőválasztást vasárnap este Sigmar Gabriel német alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke.

A német alkancellár Twitter-üzenetében gratulált Alexander Van der Bellennek, és megjegyezte, hogy a Zöldek támogatásával indult független jelölt győzelmével “nagy kő esett le egész Európa szívéről”.

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) SPD-s elnöke szintén gratulált Alexander Van der Bellennek, aki szerinte “világos Európa-párti üzenettel és kampánnyal” utasította maga mögé az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjét, Norbert Hofert.

Martin Schulz a Twitteren írt bejegyzésében hozzátette, hogy Norbert Hofer második helye az ausztriai szövetségi elnöki választáson “a nacionalizmus, a maradiság és az Európa-ellenes populizmus súlyos veresége”.

Az SPD-vel kormányzó jobboldali CDU/CSU pártszövetség részéről a bajor CSU egyik tekintélyes politikusa, Manfred Weber értékelte a szomszéd országban rendezett államfőválasztás előzetes eredményét. Az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője Twitter-oldalán azt írta, hogy az osztrákok “világos Európa-párti üzenetet” küldtek a világnak.

Az FPÖ “a félelemre és hazugságokra” építette kampányát, és “kudarcot vallott” – tette hozzá Manfred Weber.

A CSU-s politikus kiemelte: “szembe kell szállnunk a populistákkal és le kell lepleznünk őket”.

A német Zöldek társelnöke, Simone Peter szerint Alexander Van der Bellen győzelme azt mutatja, hogy “meg lehet állítani a jobboldali uszítókat”.

Továbbra is ki kell tartani a “kozmopolita Európa” mellett – emelte ki Simone Peter Twitter-üzenetében, hozzátéve, hogy az osztrák Zöldek egykori társelnöke választási győzelmének napja “jó nap Ausztriának és Európának”.

Brüsszel is fellélegzett

Brüsszelből sorra érkeznek a gratulációk Alexander Van der Bellennek az osztrák elnökválasztás után.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közleményében örömét fejezte ki, hogy “szívből gratulálhat” Ausztria új elnökének megválasztásához.

“Azokban az időkben, amikor oly sok nehéz kihívással kell szembenéznünk, kulcsfontosságú, hogy Ausztria folytatódóan és építő jelleggel járul hozzá a közös európai megoldások megtalálásához és az európai egység megtartásához” – fogalmazott.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke gratulált Van der Bellennek a tiszta, Európa-párti üzenettel és kampánnyal megnyert elnökválasztáshoz. Alexander Van der Bellen győzelme a nacionalizmus, a nosztalgia és a populizmus súlyos veresége – hangoztatta.

Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője hangsúlyozta, Alexander Van der Bellen győzelme jó hír Ausztriának, ahogy egész Európa számára is. “A demokrácia és a nyílt társadalom győzelmet aratott a gyűlölet és a rasszizmus felett” – fogalmazott.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője “csodálatos hírnek” nevezte Van der Bellen győzelmét. “Európa erősebb, mint azt a populisták gondolnák” – tette hozzá.

Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa Twitter üzenetében gratulált a megválasztott elnök következetes, elkötelezett és dinamikus Európa-barát politikájához.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa az osztrák elnökválasztás eredményére Twitter üzenetében reagálva kijelentette, a “populizmus nem elkerülhetetlen, a szélsőjobboldal nem ellenállhatatlan”.

Maros Sefkovic, az EU energiaügyi biztosa üzenetében Ausztria és egész Európa számára a “remény friss szelének” nevezte a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező megválasztott elnök győzelmét.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés