Kultúrveszély!Nyugati régió

Egykor népszerű rockoperát állítanak színpadra Sopronban


Harminc év után újra színpadra állítják A bábjátékos című rockoperát: a Rock Színházban 1985-ben volt a darab ősbemutatója, szombattól pedig a Soproni Petőfi Színház közönsége láthatja a művet ezúttal is Katona Imre rendezésében.

A bábjátékos Hans Christian Andersen egyik novellája nyomán született, Várkonyi Mátyás zeneszerző ötlete alapján a szöveget Béres Attila írta. A költő, író a soproni bemutató előtt az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy ez most egy újjászületés.

A bábjátékost 150-szer játszották annak idején. 1985-ben ez egy olyan darab volt, amiről csak jó kritika született, mégsem tudták műsoron tartani – emlékezett vissza a zeneszerző.

A soproni próbák 2015 őszén kezdődtek. A produkcióban részt vesz az egész színtársulat, a Sopron Balett és egy 18 tagú zenekar, amely főleg helyi, klasszikus zenei képzésben részesült muzsikusokból áll.

Katona Imre elmondta: megújult benne ez a darab, “megközelítésben, átgondoltságban mélyebbre hatoltunk. Most a néző friss előadásként láthatja, mintha ez lenne az ősbemutató”.

Hozzátette: az öt hónapos alkotói folyamat különleges próbatétel volt a művészeknek. Elmondta, hogy az előadásban a színészek, táncosok bábokat keltenek életre, majd pedig emberként kell viselkedniük, megőrizve a figurák belső tulajdonságait és mozgásvilágát. A szerep tehát pontos belső építkezést, megformálást igényel a művészektől – jegyezte meg a rendező.

Várkonyi Mátyás úgy vélte, nagyon nagy szakmai tudást igényel a mű, többek között ezért sem játszották az elmúlt évtizedekben. A cél az volt vele, hogy egy “totális színház” jöjjön létre, amelyben a mozgásnak, zenének, gondolatnak és a színészi játéknak komoly szerepe van. A zeneszerző 30 év után újrahangszerelte a darabot, sőt új dalokat is tett hozzá, és az előadásokban karmesterként közreműködik majd Oberfrank Péterrel felváltva.

A bábjátékos koreográfusa, a Sopron Balett vezetője, Demcsák Ottó arról beszélt, hogy a rockopera próbái során a színészek és a táncosok teljesítőképességük határát érték el. A bábjátékos szórakoztató mű és mélyebb gondolatok is megfogalmazódnak benne, ami nem jellemző ma a zenés darabokra – hangsúlyozta.

A bábjátékost Szolnoki Tibor Jászai Mari-díjas színművész alakítja. Alapító tagja volt ugyan a Rock Színháznak, de a rockoperában nem játszott. A rockopera másik főszereplőjét, a Diákot Vastag Tamás játssza.

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés