Hírek

Halállal végződő cserbenhagyásos gázolás Bagodnál


A rendőrök elfogták a 36 éves gyanúsítottat.

Néhány órával a bűncselekmény után elfogták a rendőrök azt a férfit, aki vasárnapra virradóra Bagod közelében a gyanú szerint elgázolt és magára hagyott két férfit, akik közül az egyik belehalt sérüléseibe – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

Állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a rendőrök az éjszakai órákban Bagod közelében egy földúton, ahol egy férfi holttestét, tőle nem messze pedig egy eszméletlen férfit találtak. A sérültet a mentők kórházba vitték.

A helyszíni- és halottszemle során kiderült, mindketten közlekedési baleset áldozatai lettek.

A zalai rendőrök három órán belül azonosították, elfogták és előállították a bűncselekménnyel gyanúsítható 36 éves férfit, akinek elkezdték a kihallgatását. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak ellene eljárást.

MTI


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés