Brutális asszonygyilkost ítélt életfogytiglanra a zalaegerszegi bíróság
Viszont a szombathelyi zálogházi dolgozót, aki étvette a lopott ékszereket, felmentették.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a 31 éves férfit, aki tavaly októberben több nagykanizsai idős asszonyhoz is betört, bántalmazta, kirabolta őket, egy 73 éves nőt pedig megfojtott.
A többszörösen büntetett O. Istvánt nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, magánlaksértés és lopás miatt ítélte el a bíróság. Legkorábban harminc év múltán bocsátható feltételesen szabadlábra.
Az utolsó esetnél társaként szereplő 19 éves – kis mértékben értelmi fogyatékos – U. Vilmos kifosztás és magánlaksértés miatt négy és fél év börtönt kapott.
A bűnpártolással vádolt szombathelyi zálogházi dolgozót, aki átvette a lopott ékszereket, bizonyítottság hiányában a bíróság felmentette.
A gyilkosságot megelőzően, tavaly szeptember végén az elsőrendű vádlott betört egy 90 éves nagykanizsai asszony otthonába. A nőt bántalmazta, majd egy tévékészüléket és több kisgépet vitt el a házból.
Mindezt az azóta elhunyt idős asszony akkori egészségi-szellemi állapota miatt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, de feltételezhető az is, hogy a rendőrség nem feltétlenül szabályos módon jutott a vádlottól beismerő vallomáshoz – fejtegette a bíró az indoklás során.
Alig egy héttel a korábbi eset után egy 81 éves nő házába jutott be a vádlott, s miközben az asszony aludt, egymillió forint értékben aranyat, pénzt, fényképezőgépet, parfümöt vitt magával. Az ékszereket aznap egy szombathelyi zálogházban adta el háromszázezer forintért.
Október 19-én O. István az akkor 18 éves társával tört be Nagykanizsán egy korábban kiszemelt Sugár utcai házba, de miközben az értékeket pakolták össze, felébredt a 73 éves háztulajdonos. A fiatalabb férfi ekkor az arany ékszerekkel megpakolt zsákját hátrahagyva kifutott a házból, társa azonban nem akarta otthagyni az értékeket.
Az ágyban fekvő idős asszony belekapaszkodott O. István ruhájába, mire támadója ököllel, illetve a betöréshez használt vasrúddal többször megütötte, majd a lepedővel a földre rángatta az akkor már mozdulatlanul fekvő asszonyt. A férfi folytatta a kutakodást, ám az asszony magához tért, ezért egy párnát szorított a nő arcára és azzal megfojtotta, a nyakából pedig kitépte az aranyláncát.
O. István mindezek után visszahívta a társát, majd több százezer forint értékben ékszereket, pénzt és egy tévét magukhoz véve távoztak. Az idős nő holttestét másnap találták meg a hozzátartozók.
A férfi a gyilkosság napján Szombathelyen eladta az ékszereket – köztük a vérrel szennyezett, szakadt láncot – törtaranyként egy zálogházban, ahol a harmadrendű vádlottként szereplő nő 250 ezer forintot fizetett. Esetében nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy tudott arról, az ékszerek bűncselekményből származtak, ezért bizonyítottság hiányában mentette fel őt a bíróság a bűnpártolás vádja alól.
Az ítélethirdetés során elhangzott az is, hogy vádat emeltek a fiatalabbik férfi anyja ellen hamis tanúzás miatt – mert azt állította, hogy a náluk megtalált tévét a bolhapiacon vette a fia – külön eljárásban, az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény miatt.
A csütörtökön kihirdetett ítéletek egyik vádlott esetében sem jogerősek, bár az ügyész mindegyik döntést tudomásul vette. O. István részbeni felmentésért és enyhítésért, U. Vilmos pedig enyhítésért fellebbezett, a zálogházi dolgozó védője pedig háromnapos gondolkodási időt kért a döntéshez.
MTI/Blog21
Szólj hozzá!