Hírek

Fejlesztik a zalaegerszegi kórházat


A kormány 1,77 milliárd forint támogatást biztosít a Zala megyei kórházban a Kardiológia és Szívsebészeti Centrum kialakítására, infrastruktúra-fejlesztésére és az építkezés folytatására – jelentette be Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő pénteken, sajtótájékoztatón.

A tervek szerint a felújítás után a régi, négyszintes épület felső két emeletén a pulmonológia és az onkológia működik, az első szinten a kardiológiai rehabilitáció, a vizsgálók és a szívsebészet egyes kórtermei kapnak majd helyet. Az alsó szinten a röntgeneket, diagnosztikai berendezéseket, az alagsorban pedig a kórház működést ellátó gépészeti berendezéseket helyezik el – közölte Vigh László.

Hozzátette: a kivitelezési munkák a törvényességi – köztük a közbeszerzési – eljárásokat követően kezdődhetnek el.

Kitért arra is, hogy a folyamatban lévő építkezést az elmúlt évben 20-30 százalékos készültségben hagyta ott a kivitelezést végző vállalkozó. A nyílászárókat kicserélték, a tetőmunkákat befejezték és kiépítették a régi és az új épület közti összekötőket. A következő időszakban a belső munkákat kell elvégezni.

Vigh László kiemelte: az elmúlt öt évben 4 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a Zala megyei Kórházban, további 1,75 milliárd forint állami támogatást pedig a műszerek beszerzésére valamint cseréjére fordítottak.

Az 1023 ágyszámmal rendelkező Zala Megyei Szent Rafael Kórház évente 900 ezer ember ellátását biztosítja. Az 1023 ágyszámmal rendelkező, csaknem 2 ezer dolgozót, köztük 300 orvost foglalkoztató intézményben évente 40 ezer fekvőbeteget kezelnek, 10 ezer műtététi beavatkozást végeznek el.

MTI / Blog21

Címlapkép: ZÁÉVp

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés