A sümegi önkormányzat felszámoltatná a John Henry Newman iskolát


A főiskolát üzemeltető cég 9 millióval tartozik a városnak.

Felszámolási eljárást kezdeményezett a sümegi John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központot működtető kft. ellen tartozás miatt a város önkormányzata – áll az önkormányzat csütörtökön kiadott közleményében.

Azért indult eljárás a közösségi főiskola ellen, mert az intézményt működtető kft. február óta 9 millió forintos tartozást halmozott fel az önkormányzattal szemben, ez az összeg a főiskola könyvtárépületének felújítási költsége – olvasható a közleményben.

Hozzáteszik: az önkormányzat többször sürgette a számla kiegyenlítését, számos hivatalos felszólítást is küldött, de csupán ígéreteket kapott.

Az MTI-t múlt csütörtökön tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy a sümegi főiskola ügyében a tapolcai rendőrség a cégnél ismeretlen tettes ellen indított nyomozást jelentős értékre elkövetett sikkasztás és egyéb bűntettek elkövetésének gyanúja miatt. A gyanú szerint tízmilliós nagyságrendű kárértékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás és csalás történt.

A közleményben az önkormányzat kijelentette, hogy nem tulajdonosa John Henry Newman Oktatási Központ Kft.-nek, a társasággal csupán szerződéses viszonyban áll, a céget érintő döntéshozatalban nem vett részt.

Hozzátették: bár a közösségi főiskola érvényes működési engedéllyel rendelkezik, a sorozatos botrányok miatt kérdésessé vált, hogy beindulhat-e a két felsőoktatási képzési szak szeptemberben a szerződésnek megfelelően. Amennyiben ez meghiúsul, minden eszközzel arra fog törekedni az önkormányzat, hogy a közösségi főiskola számára a lehető leghamarabb tiszta és átlátható környezetet teremtsen, ennek érdekében megteszi majd a szükséges lépéseket mind saját hatáskörében, mind az oktatási kormányzat felé – olvasható a közleményben.

A sümegi önkormányzat honlapján fellelhető információk szerint a központ három fenntartója alapítóként az önkormányzat, szakmai partnerként a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, üzemeltetőként pedig a John Henry Newman Oktatási Központ Kft. Az idén ősztől induló kép képzés a gazdálkodási és menedzsment, valamint a kereskedelem és marketing alapszak.

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés