HírekKimozdulóKultúrveszély!

Elkezdődött a Volt Fesztivál: Nézze meg egyben a nagyobb színpadok menetrendjét


A nulladik nappal elkezdődött a 24. Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, amelyre mintegy százötvenezer embert várnak július 2-ig.

A kedd délutáni helyszíni bejáráson a szervezők közölték: a magas látogatószámot az mutatja, hogy péntekre, amikor a nagyszínpadon az Iron Maiden ad koncertet, minden napijegy elfogyott és már bérletet sem lehet kapni a rendezvényre. A fesztiválon tavaly 123 ezren buliztak, amellyel akkor is rekordot döntöttek.

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője az MTI-nek azt mondta, hogy főként Franciaországból, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából érkeznek a külföldi vendégek, bár akadnak tengeren túli látogatói is a VOLT fesztiválnak.

A koncertek idén is két nagyszínpadon leszne, ezt a rendszert tavaly alkalmazták először. A két színpad egyikén lép majd fel az Iron Maiden mellett többek között a The Prodigy, az Axwell-Ingrosso páros, Wiz Khalifa, Slayer, Paul Kalkbrenner is, a hazai előadók közül pedig Ákos, a Brains, az Irie Maffia, a Kiscsillag, a Halott Pénz és a Wellhello.

A Jana Színpadon főként magyar zenekarok adnak koncertet, mint a The Biebers, a Cloud 9+, a Margaret Island vagy a Belga.

A Telekom téren lehet majd követni a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit, emellett Karányi tart lemezbemutatót, de fellép Metzker Viki és Lofti Begi is.

A soproni Lővér kempingben összesen kétezer négyzetméternyi színpad épült fel. Közülük a Telekom nevet viselő a legnagyobb, 16 méter magas, ezer négyzetméteres, száz tonna súlyú. A kisebb nagyszínpad 14 méter magas, nyolcszáz négyzetméteres és hatvan tonna súlyú. Több magasabb építmény is található a fesztiválon, mint a 18 méter magas torony, amelyből le lehet ugrani, valamint a 32 méter átmérőjű óriáskerék, a Sopron Eye.

A nulladik nap estéjén adják át a Petőfi Zenei Díjakat. A gálát 20 óra 30 perctől a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti.

A nagyobb színpadok programjai:

Telekom Nagyszínpad

június 28. Kedd június 29. Szerda június 30. Csütörtök Július 1. Péntek Július 2. Szombat
Petőfi Zenei Díj – Gála
20:30

Ella Eyre (UK)
22:30

Paddy And The Rats
16:00

30Y
18:10

A 25 éves Quimby
21:00

Paul Kalkbrenner (D)
00:10

Majka & Curtis
16:00

Skillet (USA)
18:10

Wiz Khalifa (USA)
21:00

Axwell Λ Ingrosso (S)
22:30

Intim Torna Illegál
15:50

Csík Zenekar
18:10

Iron Maiden (UK)
21:00

Bohemian Betyárs – A Nagy-Szín-Pad verseny győztese
17:00

Slayer (USA)
19:30

The Prodigy (UK)
22:30

OTP Junior- Petőfi Rádió Nagyszínpad

Jana Színpad

június 29. Szerda június 30. Csütörtök Július 1. Péntek Július 2. Szombat
Pair O’ Dice
14:00

Hősök
15:30

The Biebers
17:00

Fish!
18:30

Akkezdet Phiai
20:15

Szabó Balázs Bandája
22:00

Rúzsa Magdi
23:45

Supernem
01:30

Palotai
02:40

Shell Beach
14:00

Deniz
15:30

Odett
17:00

Cloud 9+
18:30

Deák Bill Blues Band
20:15

Péterfy Bori & Love Band
22:00

Beatrice
23:45

Soerii & Poolek
01:30

UVCT (Jumodaddy & Wondawulf)
02:40

Buried In My Mind
14:00

Headbengs
15:30

Fábián Juli & Zoohacker
17:00

Magashegyi Underground
18:30

Hiperkarma
20:15

Stereo MC’s (UK)
22:00

Road
23:45

Bëlga
01:30

Necc Party
02:40

Blizard
14:00

Honeybeast
15:30

Ganxsta Zolee És A Kartel
17:00

Middlemist Red
18:30

Ivan & The Parazol
20:15

Margaret Island
22:00

Moby Dick
23:45

Kelemen Kabátban
01:30

Beatman & Ludmilla
02:40

További színpadok programja >>>

Címlapfotó: Fotó: Mohai Balázs / MTI

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés