Hírek

A Jobbik Vas megyei elnöke szeretne alelnök lenni a pártban


Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik Vas megyei szervezetének elnöke is indul a párt országos alelnöki tisztségéért.

A politikus pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy már 2009-ben is indult a poszt elnyeréséért és “tisztességes eredményt ért el” a megméretésen, de utólag belátta, hogy akkor még túl fiatal volt a feladatra.

“Azóta hat év parlamenti képviselői munka áll mögöttem, sokat fejlődtem, úgy érzem, helyt tudtam állni tisztségeimben” – írta a 31 éves politikus. Kifejtette: Vona Gábor felkérésére 2012-től frakcióigazgató-helyettesként, majd 2014-től frakcióigazgatóként és az Országgyűlés európai ügyek bizottságának alelnökeként is legjobb tudása szerint dolgozott, meggyőződése, hogy a Jobbik országos alelnökeként is hitelesen és tisztességgel tudná a szakmaiságot, az értékelvűséget és a választói érdekeket képviselni, érdemben hozzájárulva a párt általuk remélt 2018-as választási sikereihez.

MTI

Fotó: Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés