HírekNyugati régió

Újabb kilátót adtak át Veszprémben


Ha a Veszprémi Állatkerthez kirándulunk, mindenképpen érdemes tudni róla.

Átadták a Gizella királyné kilátót csütörtökön Veszprémben, a 70 hektáros Gulya-dombi parkerdő területén álló létesítmény 71 millió forintból újult meg.

Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára, avató beszédében elmondta, hogy az utóbbi esztendőkben Veszprém megye 250 millió forint, közjóléti beruházásokra fordítható állami forrásban részesült.

Hozzátette: az átadott beruházás része a Bejárható Magyarország keretprogramnak, melynek küldetése, hogy minél többen jussanak el az állami erdőkbe.

Az államtitkár hangsúlyozta: a környezettudatos életmód és a természetszeretet meghonosításában az erdőgazdaságoknak és a nemzeti parkoknak nagy szerepük van.

Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott szavai szerint az állatkert közelsége garancia lehet arra, hogy az évi 300 ezer látogató közül sokan eljönnek majd a kilátóhoz is.

Schumacher István, a VERGA Zrt. vezérigazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy korábban a Gulya-dombi kilátó állt ezen a helyen, amely megrongálódott, ezért tavaly le kellet zárni. Az alapoktól újjáépített, horganyzott acélból készült Gizella királyné kilátó 22 méter magas, 7 szintes és 51 tonna össztömegű.

A Bakony térségében összesen 600 millió forintból 8 beruházás valósult meg 2013 óta – fűzte hozzá.

További fotók és információk: Veszprém Kukac

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés