HírekKimozduló

Egyre kisebb az esélye, hogy Szombathelyre látogat a pápa


Viszont a Szent Márton évi programokra 800 millió forintot költenek.

Több mint 140 egyházi és világi programmal ünneplik meg idén Szent Márton születésének 1700. évfordulóját szülővárosában, Szombathelyen – közölték a jubileumi emlékév szervezői kedden sajtótájékoztatón, a városban.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az emlékév tervezett programjait méltatva kijelentette: nagy szükség van arra az iránymutatásra, amelyet az 1700 évvel ezelőtt élt, az önzetlen felebaráti szeretet és segítőkészség példaképeként is tisztelt Szent Márton adott.

Az államtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, a kormány 5 milliárd forinttal támogatta, hogy az évfordulóra Szombathelyen megújuljanak a Szent Mártonhoz köthető templomok, egyházi és világi műemlék épületek, valamint 800 millió forinttal segítették az emlékév rendezvényeinek megszervezését is.

Kiemelte: a kormány azzal, hogy az állam átvállalta a települések adósságát, Szombathelyet például 15 milliárd forintnyi teher és kamatai megfizetésétől mentesítette, a felszabaduló helyi forrásokat így olyan fejlesztésekre lehet fordítani, amelyek az ott élők mindennapjait szebbé tehetik.

Hende Csaba (Fidesz), a város országgyűlési képviselője arról szólt, hogy Szombathelyen egymást érik a fejlesztések, és az országban itt a legmagasabb a foglalkoztatottság. A fejlesztések között említette a hamarosan elkészülő, Szombathelyet Győrrel összekötő M86-os autóutat, a Haladás sportkomplexumot, a csónakázótó környéke és a fedett uszoda felújítását, a Szombathely és Kőszeg közötti gyorsforgalmi út tervezett megépítését.

Veres András szombathelyi megyés püspök elmondta, a jubileumi évben sok zarándokot várnak a városba, és reményei szerint időre elkészülnek a felújításokkal.

A lelki programokról szólva a július 9-10-ére tervezett nemzetközi katolikus találkozót és katolikus ifjúsági találkozót emelte ki, amelyre meghívták a kormány, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait, és a Kárpát-medencei Szent Márton-plébániák zarándokait.

A megyés püspök, az MKPK elnöke utalt arra, egyelőre nem adták fel a reményt, hogy Ferenc pápa esetleg ellátogathat Szombathelyre, bár úgy fogalmazott: továbbra sem tud végleges döntésről beszámolni, az idő előrehaladtával pedig egyre kisebb egy idei magyarországi pápalátogatás esélye.

Veres András szólt arról is: egy különleges családi és sportnapot is szerveznek, kiemelkedő eseménye lesz még az emlékévnek az a nemzetközi tudományos konferencia is, amelyet november 10-én Budapesten, a Parlamentben rendeznek meg.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a rendezvénysorozat éppen elkészült programfüzetét bemutatva elmondta: számos nagyszabású program lesz az emlékévben, ezek közül kiemelkedik a november 10-i Szent Márton-gála.

A programfüzetben szerepel a Szent Márton-drámapályázaton kiválasztott, Köpönyeg és palást című darab ősbemutatója, amelyet március 5-én ad elő a Weöres Sándor Színház társulata. A rendezvények között lesz dokumentumfilm-bemutató, bélyeggyűjtők nemzetközi találkozója, bábszínházi premier, az Iseumi Nyári Játékok keretében egy musical bemutatója, a Szombathelyi Székesegyház és a Szent Márton-templom hangjátékkal kísért fényfestése, a Szent Márton nevét viselő települések találkozója, számos képzőművészeti és fotókiállítás, valamint szabadtéri és szórakoztató program.

Kapcsolódó:

Milyen programokra költik Szent Márton 400 millió forintját?

MTI / Blog21

Fotó: Szombathely város honlapja

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés