Hírek

Melyek azok az főutak, amelyek nem uniós pénzből épülnek?


A kormány döntött a Modern városok program keretében az uniós pénzből nem finanszírozható főutak fejlesztéséről – az erről szóló kormányhatározat a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg.

A határozat szerint 2017 és 2019 között 579 milliárd forint jut útépítésekre. A 2015-ös és a 2016-os költségvetésben már szerepel összesen 171 milliárd forint ilyen célra.

Állami forrásból épülhet meg a tervek szerint Sopron, Szolnok, Békéscsaba felé gyorsforgalmi út, valamint fejleszthető Ózd, Debrecen, Győr és Esztergom közúti kapcsolatrendszere is.

A határozat szerint megvalósulhat az M85 autóút Csorna-Sopron, országhatár szakasza, az M4 gyorsforgalmi út M0-Abony-Törökszentmiklós közötti része, az M8-as és az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét-Nagykőrös-Békéscsaba közötti szakasza, a 23-as és 25-ös főutak Bátonyterenye-Ózd közötti szakaszának gyorsforgalmi fejlesztése, a 471. főút Hajdú-Bihar megyei részének fejlesztése, a 813-as út Győr keleti elkerülője, valamint a 102-es gyorsforgalmi út megépítése az M1-es autópálya és Esztergom között.

A kiemelt beruházások előkészítési és építési feladatai végrehajtásához szükséges összeg biztosításával és annak évenkénti – a megyei jogú városokkal kötött együttműködési megállapodásokban szereplő megvalósítási határidők figyelembevételével történő – ütemezésével a nemzetgazdasági minisztert, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg a kormány.

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés