HírekKimozdulóNyugati régióVélemény

„Szerettem rajzolni” – Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában


A 85. születésnapját ünneplő egykori tanszékvezető nemcsak a művészete, de emberi tulajdonságai miatt is népszerű.

Azt megszoktuk, hogy a szombathelyi Vitalitas Galéria helyi különlegességekkel, finomságokkal rukkol elő.

De még ebben is sorozatban is rendhagyónak tekinthető Horváth János „Vázlatfüzeteimből” című tárlata.

horvath_janos_vitalitas_1
Horváth János megnyitja Horváth János kiállítását.

A 85 éves mester ugyanis most nem festményeit hozta – azok éppen Németországban vannak kiállítva -, hanem rajzait.

horvath_janos_vitalitas_2
Horváth János és Scheiber Katalin galériavezető

Ezúttal elmaradt a Vitalitas eseményein megszokott zenei betét, csakúgy, mint a hivatalos megnyitóbeszéd.

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

Pontosabban a megnyitót maga a művész mondta el: egyszerű, közvetlen stílusban mesélt a rajzok keletkezési körülményeiről, sűrű anekdotázások közepette.

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

„Szerettem rajzolni” – hangzott el a kezdetek kezdetéről, hozzátéve szerényen, hogy „kicsit talán jobban rajzoltam, mint a többi gyerek”.

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

Ez a két vallomás – és ezt már mi tesszük hozzá – elég sok mindent megmagyaráz.

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

A szombathelyi tanárképző főiskola nyugalmazott tanszékvezetője nem tagadta meg egykori önmagát sem, és élvezetes kiselőadást tartott a rajzok természetéről, mely keretein belül egy kompltett ismeretterjesztést kaptunk a kőrajzkészítés technikájáról.

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

A megnyitón természetesen nagyon sokan voltak. A pályatársak, tanítványok és a képzőművészet helyi rajongóink kívül a sajtó is szép számban képviseltette magát.

Horváth János vázlatai a Vitalitas Galériában

A kiállítás december 4-ig látogatható hétköznap 14 és 17 óra között a Vitalitas Galériában (Szombathely, 11-es huszár út 19.).


Az alábbi felvételt Kaczmarski Ágnes és Oroszy Csaba készítette a Weöres Sándor Színházban 2013-ban:


mm

Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés