A szombathelyi Bloomsday programja (2016. június 16.)


Szombathely számos legendája közül az egyik legérdekesebb a világirodalom egyik leghíresebb regényéhez kapcsolódik.

Az ír James Joyce Ulysses című regényét 1922-ben adták ki először könyv alakjában, és azóta is megosztja a kritikusokat és olvasókat.

Sokan a 20. század legnagyobb hatású prózai alkotásának tartják, mások szerint viszont csak értéktelen blöff.

A vitát nehezíti, hogy az Ulysses nehezen olvasható történet, így a legtöbben úgy foglalnak állást ügyében, hogy nem is olvasták.

James Joyce-szobor a szombathelyi Fő tér 41. számú ház falánál
James Joyce-szobor a szombathelyi Fő tér 41. számú ház falánál

A regény érdekessége, hogy a főszereplő Leopold Bloom édesapja Virág Lipót Szombathelyen látta meg a napvilágot.

A vasi megyeszékhelyen 1994 óta rendeznek Blum-napot, melynek egyik központi helyszíne a Fő tér 41. számú épülete (Virág Lipót legendás vagy valódi szülőháza), amely időközben egy Joyce-szobrot és egy emléktáblát is kapott.

James Joyce-emléktábla a szombathelyi Fő tér 41. számú házon
James Joyce-emléktábla a szombathelyi Fő tér 41. számú házon

Az eseményen hagyományosan részt vesz az aktuális ír nagykövet. Két évvel ezelőtt Kevin Dowling például ezt a beszédet mondta:


Bloomsday részletes program: Szombathely, belváros (2016. június 16.)

15.00 Megnyitó

Helyszín: Fő tér – Joyce Szobor

Köszöntő beszédet mond: Pat Kelly Írország nagykövete és Dr. Puskás Tivadar polgármester

Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar – ír dalok.

 

15.30 NYME SEK Művészeti Intézete tanárainak és hallgatóinak kiállításai

Helyszín: Fő tér

15.30    Komfortzóna – Nagy Csaba térinstallációja
A térinstalláció alapgondolata az emberi természet egyik jellemző tulajdonágát elemzi, mennyire erős az emberben a teremtett környezetéhez, komfort körülményeihez való ragaszkodása. Krízis helyzetek, milyen reflexiókat indítanak el benne? ​

19.00 – 22.00 Bloom ház előtt akció festészet, a regény felidézése
​Néhány hallgató álhomlokzatot installál az épület elé azzal a szándékkal, hogy felidézze a Joyce regény hősét. Az akció festészet részeként projektor vetíti a regény szövegét, kortárs zene mellett.

 

15.45 22. Pecsételés

A megnyitó után következik a hagyományos pecsételés. Az első nyomatokat Polgármester Úr és Nagykövet Úr helyezi el. Egy Bloomsday és egy Szent Márton Év 2016 felirat kerül porcukor formájában a térre és az útvonalra.

 

16.15 Bloomsday 22. – Fogadás

Kiállítás megnyitók:

Martyn Ferenc: Ulysses grafikák (Bartók Terem – Kamaraterem)

NYME SEK Művészeti Intézete hallgatóinak kiállítása: „Az Ulysses folytatása” – Képregény kiállítás – Készman József története a regényt folytatja, a Művészeti Intézet másodéves hallgatói ezt részekre bontva külön – külön dolgozzák fel képregényben. Az elkészült képek állnak újra össze egy fonallá. (Zsinagóga Udvar – Szabadtér)

 

Közreműködik: The Crazy Pogues

Helyszín: Zsinagóga Udvar, Bartók Terem – kamaraterem

 

17.00 Takács Ferenc: Utjaink Bloomhoz (előadás)

Helyszín: Zsidó Kultúra Háza – Zrínyi I. u. 17.

A Joyce Társaság legendás vezetőjének Takács Ferencnek személyes vallomása a regényről, Joyce-ról, és minden egyébről, ami idetartozhat.

 

18.00 Az öt legyőzi a hatot – Gerhes Gábor kiállítása

Helyszín: Új Irokéz Galéria, Szombathely, Rákóczi F. u. 12. (Szombathelyi Képtár, bejárat a Rákóczi F. utca felőli vaskapun)

Az 1980-as évek második felétől alkotó Gerhes Gábor művészetének fókuszában a kezdetektől képi reprezentáció áll. Gondosan szcenírozott fotóin, installációin hétköznapi, banális jelenetek és tárgyak jelennek meg, melyek a bemutatás módja révén válnak kulturális referenciák hordozóivá. Gerhes kifinomult módon épít és szerkeszt meg ironikus humorban nem éppen vérszegény történeteket, amikbe jellegzetes nyelvi és vizuális, erőteljesen lokális jellegű kulturális referenciákat sző. Ezeknek a jellemzőknek köszönhetően nehéz meghatározni, hol húzható meg a határ a valóság különböző típusai (tárgyak, fotók, festmények) és kategóriái (tárgy, személy és fogalom) között. Munkáinak visszatérő témái a jelen és a közelmúlt magas- és tömegkultúrája, a nyelv, illetve annak kapcsolata a vizualitással.

A kiállítás nagyrészt az Irokéz Gyűjteményben lévő, médiumukat tekintve változatos műveket vonultat fel: a Nimród-oltár – a kereszt leváltása című installációt (2009), az Old Song (2006) és az emblematikus Öt legyőzi Hatot (2001) című fotónyomatokat, a Megérteni egy kis életet (2009) című porcelánszobrot, valamint az Adjatok oda neki mindent és a Legyen nekem a művészet… című zászlós munkákat (2010). A kiállításon látható továbbá a Trafóban 2013 végén megrendezett Neue Ordnung című projekthez tartozó Konfabuláció (2013), illetve a Capa Központban 2015-ben kiállított Vallási téboly – Isten kellemetlen közelsége (2015) címet viselő fakeresztek is.

A kiállítás a Bloomsday 2016 alkalmából valósul meg.

megtekinthető:  2016. július 31-ig, kedd-péntek: 14.00-18.00,

szombat-vasárnap: 10.00-17.00 (hétfő: szünnap)

 

19.00 The Crazy Pogues koncert

„Ír bulizene”

Helyszín: Zsinagóga Udvar

A The Crazy Rogues egy igazi irish-country folk-punk zenekar Veszprémből.

A zenekar 2014 júliusában kelt életre, célja az ír és country dalok punkos-rockos formába öntése volt a kezdeti időszakban, ám hamarosan saját dalok írásába kezdtek.
2015 februárjában tartották bemutatkozó koncertjüket a veszprémi Metró Sörözőben.
A tavaszi és nyári koncertezés közepette stúdióba vonultak, hogy rögzítsék első EP-jüket, mely a Chapter One címet kapta. Állítólag pörgősebbek, mint a Firkin és a Paddy and the Rats. Meglátjuk június 16.-án csütörtök este 7 órától!

 

20.30 Karak zenekar koncertje

Helyszín: Zsinagóga udvar

Az ír népzene után, lendületet adnak a magyar népzenének is, hisz a vasvári illetőségű Karak zenekar csap a húrok közé. A Karak zenekar 2010-ben alakult, de csak csak 2011-re lett teljes. A zenekar lényege, hogy az indies-beates-gitározós zenékbe népzenei elemeket is csempésznek, mivel Bence és Matyi is alapvetően népzenészek. Mindezt lehetőleg nem öncélúan, és néha nem is túl direkt módon, de a brácsa jelenléte már önmagában ad egy folkos beütést az egésznek.

Tagok:
Németh Bence (gitár, ének,hegedű)
Németh Balázs (dobok)
Schüttönhelm “Süti” Tibor (tangóharmonika, trombita)
Kapiller Mátyás (brácsa)
Papp Gábor “Kis Z” (basszusgitár)

 

22.00 Szabad Próba

Házipróba zenével és sörcsappal a Chen zenekarnál!

A zenekar tagjai szombathelyi figurák, a hajdani helyi underground élet közismert arcai, akik időközben más polgári pályákon futottak be kisebb-nagyobb karriereket. Zenekaruk mégsem oszlott fel, időről időre felbukkanak lo-fi barkácszenéjükkel kiállításmegnyitókon, magánbulikon és általában a Bloomsday rendezvényeken. Így a zenekar megmaradt abszolút hobbinak, mindenféle anyagi és egyéb görbe motivációktól mentesnek, egyszerre komolynak és komolytalannak.

Kondor Ottó, Schütz Péter, Takács Péter és Váradi Gábor most speciális helyszínen, második otthonukban, a próbahelyükön fogadják az érdeklődőket. A látogatókat zenével és sörrel kínálják!

Helyszín: Vasudvar-próbahely. (Bejárat a Thököly utca felől.)

Nyitókép: Képzőművészeti akció a 2013-as Bloomsday-en


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés