Hírek

Új irányvonalat vázolt Ausztriának a kancellár


Ausztriának új irányvonalra van szüksége az osztrák kancellár szerint. Christian Kern ennek kapcsán többek között a munkahelyteremtésről, az energiarendszer “forradalmi” átalakításáról és a menekültek beilleszkedésének nehézségeiről beszélt pártjának, az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ a felső-ausztriai Welsben tartott rendezvényén.

A pártelnök-kancellár stábjával együtt 146 oldalas programot dolgozott ki.

Tervei szerint 2020-ig 200 ezer új munkahelyet teremtenének, tovább csökkentenék a munkáltatói járulékokat valamint a bürokratikus terheket. Továbbá 2030-ig negyven milliárd euró összeggel támogatnák a szélenergia, a vízienergia, a megújuló villamosenergia termelést és javítanák energiahatékonyságot.

Kern a terrorizmus kapcsán kijelentette: a rendőrségnek és a katonaságnak mindent meg kell tennie, hogy a nyugati értékeket megvédjék. A menekültek befogadásáról azt mondta, hogy a bevándorlást korlátok közé kell szorítani egészen addig, amíg az integráció problémát jelent. “Komolyan kell venni az emberek aggodalmát és félelmeit” – jelentette ki, elvetve a “populista recepteket”.

Beszédében egyúttal bocsánatot kért a csalódott SPÖ választóktól. “Az utat hagytuk el és nem titeket, nem a ti hibátok, hanem a minek” – mondta Kern és hozzátette: “ezért mint ennek a büszke pártnak az elnöke bocsánatot szeretnék kérni tőletek a csalódásért”. Egyúttal  ugyanakkorszorosabb társadalmi összefogásra szólított fel.

Christian Kern mintegy 1500 fős közönség előtt mondta el beszédét a felső-ausztriai városban. A nagyobbik kormánykoalíciós párt választása azért esett Welsre, mert a legutóbbi, 2015-ben tartott tartományi választáson mintegy hetven év után vége szakadt a város szociáldemokrata vezetésének, és szabadságpárti polgármestere lett Wels-nek.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés