HírekKimozdulóKultúrveszély!Nyugati régió

A bécsi adventi vásárra készülők figyelmébe: Két napra megnyílik a Virgil-kápolna


2015. december 12-én és 13-án nyílt napot tartanak a Virgil-kápolnában, amely a restaurálási munkálatok után most újra megnyitja kapuit a látogatók előtt. A kápolna Bécs legjobb állapotban megőrzött gótikus belső tereinek egyike.

A bécsi Stephansdom árnyékában húzódik meg a középkori Virgil-kápolna (Virgilkapelle), mely hosszú időre feledésbe merült, mire 1973-ban, a metró építése közben, újra rátaláltak. Miután sok viszontagságon és egy átfogó felújításon is túl van, a közönség számára a hétvégén, december 12-én és 13-án nyitják meg újra. A megnyitó alkalmából ezen a két napon ingyenesen látogatható a kápolna.

A földalatti kápolna 1220/30 körül épült, eredetileg egy koragótikus kápolna alsó szintjének szánták. 1246 körül a falfülkéket görög keresztekkel és falfestményekkel díszítették. Később fölötte alakították ki a Mária Magdolna-kápolnát, ennek a kicsi templomnak az alaprajza még ma is látható a Stephansplatz macskakövei között. Bár az építtető kilétét homály fedi, a kápolnát valamint az alatta lévő termeket az évek során több célra is használták. Az eredeti építmény, a ma látható Virgil-kápolna a 14. századtól kezdve egy gazdag bécsi kereskedőcsalád házi kápolnája volt, ekkor alakították ki benne a Szent Virgil oltárt. A Mária-Magdolna-kápolnát az Schreiberzeche, írástudók és jegyzők szövetsége használta ájtatossági és gyülekezőhelynek. Miután azonban a 18. században ez leégett, a földalatti Virgil-kápolna is feledésbe merült.

Virgil-kápolna

1973-as újbóli felfedezése után a Virgil-kápolna a Wien Museum-hoz került, azonban a megőrzése érdekében 2008-ban be kellett zárni. A felújítás során megoldották a falak vizesedésének problémáját és a hétvégén már újra megnyitják a nagyközönség előtt. A kápolna mellett egy külön teremben most kialakítottak egy állandó kiállítást is, amely a középkori Bécset hozza közel a látogatókhoz.

Compress

Fotó: Kollektiv Fischka/Kramar mit Sabine Wolf © Wien Museum


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés