Megérkeztek az első migránsok a körmendi táborba


Az MTI tudósítója azt látta, hogy délután három óra előtt néhány perccel egy autóbusz hajtott be a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola hátsó kapuján, a jármű nem volt egészen tele, 30-40-en utaztak rajta. Meg nem erősített információ szerint a migránsok a bicskei befogadóközpontból érkeztek.

A táborban készültek az érkezők fogadására: a kerítésen kívülről az látszott, hogy a katasztrófavédelem munkatársai igazgatták a sátrakat, számítógépeket és különböző ládákat cipelő emberek járkáltak, több civil rendszámú személyautó és kisteherautó hajtott be a rendészeti iskola udvarára, amelyek csomagokat, élelmiszert szállítottak.

A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén lévõ ideiglenes befogadótáborban elszállásolt migránsok egy nemzeti dohányboltból távoznak Körmenden 2016. május 2-án. MTI Fotó: Varga György
A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén lévõ ideiglenes befogadótáborban elszállásolt migránsok egy nemzeti dohányboltból távoznak Körmenden 2016. május 2-án.
MTI Fotó: Varga György

Mivel a tábor nyitottan működik, onnan bármikor szabadon távozhatnak a migránsok. Körmenden érezhetően nagyobb a rendőri jelenlét, a szakközépiskola körüli utcákban több járőrautó is várakozott.

A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén lévõ ideiglenes befogadótáborban elszállásolt migránsok egy csoportja sétál a városban 2016. május 2-án. MTI Fotó: Varga György
A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén lévõ ideiglenes befogadótáborban elszállásolt migránsok egy csoportja sétál a városban 2016. május 2-án. MTI Fotó: Varga György

Az osztrák oldalon a pinkamindszenti és a rábafüzesi határátkelőhelyen az osztrákok határellenőrzést vezettek be, az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy az Ausztria felé tartó járműveket megállították, belenéztek a csomagtartóba, kérték az iratokat. Az olyan zárt vagy elsötétített ablakú járművekre különösen figyeltek, amelynek utasterébe nem lehetett belátni.

Hétfőn délelőtt a rábafüzesi határátkelőhelyen a szokottnál kisebb volt a forgalom, a határellenőrzés se a teherforgalmat, se a személyforgalmat nem késleltette. Fizikai határzár, kerítés vagy “szárnyas kapu” építésének egyelőre nem volt nyoma.

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés