HírekKultúrveszély!

Nemsokára indul a csornai elkerülő út második szakaszának az építése


Csorna elkerülő útja két ütemben valósul meg. A 12,5 km hosszú 2×2 sávos első (észak-dél) ütemet tavaly szeptemberben adták át, és mivel most eredményes volt a közbeszerzési eljárás, indulhat a második szakasz építése.

A második ütem Csorna kelet-nyugati irányú elkerülését fogja biztosítani, így a város teljes mértékben tehermentesül az átmenő forgalom alól – írja mai közleményében a NIF.

Az elkerülő 4,45 km hosszú 2×2 sávos második üteme az M85 gyorsforgalmi út Csorna déli szétválási csomópontjától indul, majd külön szinten keresztezi a 86. sz. főutat, valamint a Szombathely – Hegyeshalom vasútvonalat.

A Jobaháza és Farád településeket összekötő országos közúton különszintű csomópontot alakítanak ki, majd az új nyomvonalon kiépülő 1,6 km hosszú 2×1 sávos 8603. j. úton keresztül köt vissza az elkerülő út a 85. sz. főútra.

A beruházás során 1,2 km kerékpárút is épül Farád és Jobaháza közötti külterületi szakaszon, hogy a megvalósuló különszintű csomópont térségében biztonságosan közlekedhessenek továbbra is a kerékpárosok.

A kivitelezés megkezdéséhez szükséges területszerzés lezárult, jelenleg a megelőző régészeti feltárások zajlanak. Várhatóan május első felében megkezdődhetnek az előkészületi munkák, mint lőszermentesítés, humuszolás, töltésalapozás.

A központi költségvetési forrásból megvalósuló kivitelezés nettó összege 13,8 milliárd forint.

Fotó: NIF


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés