Helyiek és turisták figyelmébe: Győrben újra látogatható a Radnai-gyűjtemény


Megújul a Radnai-gyűjtemény állandó kiállítása a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban. Az újrarendezett tárlatot november 27-től látogathatja a nagyközönség.
Grászli Bernadett igazgató az előzményekről elmondta, hogy a műgyűjtő Radnai Béla halála után hagyatéka veszélybe került, fenntartása és megtartása ugyanis nagy terhet rótt családra. Számos város versengett a gyűjtemény elhelyezésért, végül a győztes Győr lett, amelynek Kolozsváry Ernő volt akkor a polgármestere. A szintén műgyűjtő városvezető felújíttatta az Esterházy-palotát, ahol 2005-ben állandó kiállítás nyílt a nagy értékű gyűjteményből. Azóta eltelt tíz év, időszerű lett tehát a megújítás, változtak a kiállítási trendek, az installációs technikák is – részletezte Grászli Bernadett.

Radnai Béla, aki egyúttal az egységes magyar gyorsírás feltalálója, olyan alkotók munkáiból hozta létre gyűjteményét, mint például Egry József, Szőnyi István, Rippl-Rónai József, Ferenczy Béni, Bernáth Aurél, Székely Bertalan, Derkovits Gyula, Mednyánszky László. A kollekció az 1900 és 1950 közötti időszak magyar képzőművészetének jelentős műveit foglalja magába, és a festmények, szobrok mellett rengeteg grafika is található a gyűjteményben. Tíz évvel ezelőtt több mint száz mű került ebből az állandó kiállításra, és most, az újrarendezett tárlaton is nagyjából ennyit láthat majd a közönség. A kiállítás kiegészül Radnai Béla életének és gyűjteményének a történetével. Hallható lesz majd például egy különleges installációban maga a műgyűjtő, emellett kiállítják Radnai Béla írógépét is – részletezte az intézményvezető.

Gyõr, 2015. november 26. A megújult Radnai-gyûjtemény állandó kiállítása a gyõri Rómer Flóris Mûvészeti és Történeti Múzeumban 2015. november 26-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
A megújult Radnai-gyûjtemény állandó kiállítása a győri Rómer Flóris Mûvészeti és Történeti Múzeumban. 

Grászli Bernadett hozzátette: a megújult tárlat rendezője a Radnai-gyűjteményt Győrnek megszerző polgármester lánya, Kolozsváry Marianna művészettörténész, aki a végig kísérte a hagyaték útját Budapestről az Esterházy-palotába.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés