Hírek

Elfogadták Győr 40 milliárdos költségvetését


Elfogadta a győri közgyűlés pénteki ülésén a város idei költségvetését. A büdzsé bevételi és kiadási főösszege 40,1 milliárd forint, kétmilliárd forinttal több, mint amennyi 2015-ben volt.

A kormánypárti többségű közgyűlés 16 igen és 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el a költségvetést.

Az ellenzési képviselők összesen öt módosító indítványt nyújtottak be, amelyeket nem fogadtak el.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a bevételi és a kiadási oldal az egyensúlyt biztosítja, a város mind a kötelező, mind a vállalt feladatokat maximálisan el tudja látni. Minden területen biztosítja a fenntarthatóságot, és a korábban prioritásként kezelt területekre fekteti a hangsúlyt a rendelet – utalt a 2017-ben Győrben megrendezendő európai ifjúsági olimpiai fesztiválhoz (EYOF) kapcsolódó fejlesztésekre.

Fodor Roland (Jobbik) azt mondta, hogy a költségvetés, ahogy korábban, most is alultervezett, s nem szerepel benne az a forrásoldal, amely az év végéig teljesülni fog.

Prollreisz Balázs (MSZP) ismertette a baloldal 1 milliárd 33 millió forintos módosító csomagját, amely a többi között javítaná az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) Zrt. helyi szolgáltatásait önkormányzati szerepvállalással, valamint tornacsarnok-fejlesztést, népkonyha alapítását és városidentitást erősítő rendezvények szervezését tartalmazza.

Neupor Zsolt (DK) arról beszélt, hogy a pénzügyi tervezet a szakmai szabályok szerint végrehajtható, ugyanakkor álláspontja szerint a kiadási tervezetet növelni lehetne, mert a múlt évről 11 milliárd forint maradvány keletkezett.

Borka Zsolt válaszában arról beszélt, hogy az önkormányzatnak 2017 végéig van szerződése az ÉNYKK Zrt.-vel, azt közbeszerzési eljárás keretében írták alá. Álláspontja szerint ebben az értelemben az önkormányzat szerepvállalása sértené a szerződést, ugyanakkor megvizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehetne javítani a közösségi közlekedés szolgáltatását a megyeszékhelyen. Javasolta, hogy 200 millió forintot a pályázati pénzek önerejének keretéből a jövőben csoportosítsanak át a szolgáltatás javítására, a költségvetésben előirányzott 600 millió forintos támogatás mellé.

A tavalyi pénzmaradványról azt mondta, jó, ha a tartalékhoz szükség esetén hozzá tudnak majd nyúlni, emellett jelezte, hogy ez az összeg nem tűnik el.

Borkai Zsolt a költségvetésről korábban elmondta, hogy a bevételi oldalon a város 18,75 milliárd forintos iparűzési adóval, hárommilliárd forintos építményadóval, 450 millió forintos gépjárműadóval és 115 millió forintos idegenforgalmiadó-bevétellel kalkulál.

A saját források mellett 5,6 milliárd forintos állami támogatással és mintegy kétmilliárd forintos pénzmaradvánnyal számolnak. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) mintegy 2,7 milliárd forintos fejlesztési forrást szeretnének lehívni.

Az EYOF-hoz kapcsolódóan több városrészben is lesznek infrastrukturális és közterület fejlesztések, amelyek összesen mintegy 1,6 milliárd forintot tesznek ki. Ide tartozik a Bécsikapu tér megújítása, amelynek munkálataira idén és jövőre is 900-900 millió forintot biztosítanak. A költségvetésből idén folytatják az óvodák és bölcsődék korszerűsítését, a közterületi kamerarendszer fejlesztését, a vízpartok rendezését és az önkormányzati fenntartású intézmények felújítását.

A költségvetési rendeletben nem szerepel az a 3,2 milliárd forintos állami támogatás, amelyet a város az EYOF előkészületeire kap idén. Ezt az összeget a fejlesztésekkel foglalkozó Győr Projekt Kft. közvetlenül kapja meg.

MTI / Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés