Az új győri Audi-vezér feladata lesz a gyárat átállítani a villanyautókra


Achim Heinfling nem kis kihívások elé néz, de az 54 éves német mérnök mellett szól, hogy három évtizedes Audi-tapasztalat van mögötte.

  1. október 1-től új igazgatóságának elnöke van az Audi Hungáriának.

Achim Heinfling Peter Kösslert váltaja, aki  – írja az MTI – az Audi AG igazgatótanácsának termelésért és logisztikáért felelős tagja lesz a jövőben.

Heinfling az ingolstadti gyárból érkezik, de egyáltalán nem ismeretlen a győri terep.

Forrás: Audi.com
Forrás: Audi.com

1996 és 1998 között már támogatta a győri Audi fejlődését, majd 2007 és 2014 között motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatóként is tevékenykedett.

2014-től a gyártástervezés motorok/aggregátok terület vezetőjeként dolgozott az AUDI AG-nál Ingolstadtban, előkészítette az e-motorok sorozatgyártását Győrben.

Ennek fényében nem meglepő a vezetőváltás, mint ahogy az sem, hogy a tervek szerint vezetése alatt a jövőben a győri gyártótelephely az Audi-konszern villanymotor-gyártásának központja lesz.

Ez minden bizonnyal számos kihívást jelent majd, mert altalános szakmai vélekedés, hogy az elektromos autók terén a német autógyáraknak kíméletlen versennyel kell majd szembenézniük, hiszen az az villanymotorok jóval egyszerűbben előállíthatók, mint a benzines vagy dízeles társaik, ráadásul ezen a téren a kínai és a többi új szereplőnek nem kell ledolgozniuk a több mint száz éves hátrányt.

Achim Heinfling mellett szól, hogy régi, tapasztalt motorosnak számít a gyárnál: 1963-ban született a bajorországi Burgauban, kb. 100 kilométerre Ingolstadttól. A Müncheni Műszaki Egyetemen végzett, majd 1990-től az Audi mérnöke lett, ahol azóta különböző vezető beosztásokban dolgozik.

Magánéletéről a hivatalos életrajza csak annyit árul el, hogy házasságban él.


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés