HírekKultúrveszély!

Jordán Tamás riválisa visszavonta igazgatói pályázatát


Dér András filmrendező visszavonta a szombathelyi Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörére benyújtott pályázatát – tájékoztatta az MTI-t hétfőn az intézményt fenntartó szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

Sütő Dániel közleménye szerint a pályázó azzal indokolta visszalépését, hogy “mióta kiszivárgott a pályázata, a kialakult botrányos körülmények nem teszik lehetővé, hogy a pályázatban megfogalmazott szakmai ás művészi célokat teljesíteni tudja”.

Hozzáfűzte: a szombathelyi közgyűlés 2016. december 15-én írt ki pályázatot a Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörének betöltésére. A február 8-i határidőig Dér András és Jordán Tamás, a teátrum jelenlegi igazgatója nyújtott be pályázatot.

A határidő lejárta után Jordán Tamás nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér Andrásét pedig a szombathelyi nyugat.hu portál “szerezte meg” és február 15-én közzé is tette. Ezt követően a lap arról tudósított, hogy a Weöres Sándor Színház teljes társulata Jordán Tamást támogatja.

Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész ügyvezetői megbízása szeptember végén jár le, Szombathely közgyűlése pedig várhatóan a következő, március 2-i ülésén dönt arról, hogy továbbra is ő irányíthatja-e a színház munkáját, megkezdve harmadik igazgatói ciklusát.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés