Jordán Tamás a fiatalokra koncentrálna a következő öt évben


Nemzetközi együttműködéseket és a fiatalok megszólítását tervezi az elkövetkező években Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház jelenlegi igazgatója, aki harmadszorra is pályázik a teátrum vezetői posztjára.

“Évről évre egyre több a nézőnk egy olyan városban, amelynek a lakossága nem szokott a színházhoz, zsigereiben nem volt benne korábban a színházi élet” – fejtette ki az igazgató az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Jordán Tamás kiemelte, hogy a fiatalok színházra nevelése talán az egyik legfontosabb feladat, hiszen a 21. századi felgyorsult világban a diákokat egyre nehezebb megszólítani. Ennek megoldására egy beavató színházi programot indítana, amely során a diákok betekintést nyerhetnek egy színdarab születésébe, az olvasópróbáktól kezdve, a díszletek és jelmezek tervezésén át a darab bemutatásáig.

Pályázatának másik fontos pontja a nemzetközi kapcsolatok erősítése. Ennek érdekében az igazgató egyrészt Szombathely 15 testvérvárosával kíván együttműködni, és évente öt város szellemi és kulturális örökségét Magyarországon bemutatni.

Emellett a környező országok színházaival is felveszi a kapcsolatot közös konferenciák, illetve többek közt cseh, lengyel, román és osztrák darabok magyarországi bemutatása céljából.

A szombathelyi közgyűlés tavaly december közepén döntött arról, hogy pályázatot hirdet a Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezető munkakörének betöltésére, mivel a jelenlegi ügyvezető megbízása 2017. szeptember 30-án lejár. Jordán Tamás mellett Dér András filmrendező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének adjunktusa is pályázik a posztra.

A döntést várhatóan március 2-i ülésén hozza meg a közgyűlés a nyertes pályázó személyéről, akinek kinevezése öt évre szól.

MTI/Blog21

Fotó: Alexandra Kiadó


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés