HírekNyugati régió

Zárva a szombathelyi uszoda és termálfürdő


Szokatlan az épület előtti töküres parkoló. Ha minden jól megy, év végén már kevesebbszer parancsolnak ki minket a medencéből az edzések miatt.

A szombathelyi uszoda bejáratánál egyelőre ugyan semmiféle információ nem tájékoztatja a gyanútlanul odatévedőket, de a létesítmény ettől függetlenül néhány napja már zárva van, csakúgy, mint a szomszédos termálfürdő, amely az idei szezonban már nem is nyit ki.

A Vasivíz honlapján a nyitva tartás menüpontnál sem találunk semmit a bezárásról, igaz, a nyitóoldali hírek között kissé eldugva ugyan, de azért csak ott van, hogy a „fejlesztési és rekonstrukciós” munkák miatt az uszoda az év végéig nem nyit ki.

Szokatlan a szemnek, hogy egyetlen autó sem áll az uszoda parkolójában
Szokatlan a szemnek, hogy egyetlen autó sem áll az uszoda parkolójában

Remélhetőleg a munkálatok frappánsabban haladnak, mint ahogy indultak: először úgy volt, hogy az építkezés már a múlt ősszel elkezdődik, aztán ez januárra, később májusra és a végén júniusra csúszott.

De most minden bizonnyal lesz valami belőle.

Hogy pontosan mi is, arról a kivitelezőt kereső felhívásban lehet tájékozódni.

Ezek szerint a mostani építkezés valójágban két projektből tevődik össze. Egy új medence építéséből és az “öreg uszoda” részbeni felújításából.

Jelenleg már van egy kis mocorgás a "hátsó udvarban". Ahol most a felvonulási épület áll, ott lesz az új medence. A szalagokkal elkerített rész még nem építkezésnek, hanem a részészeto feltárásnak szól.
Jelenleg már van egy kis mocorgás a “hátsó udvarban”. Ahol most a felvonulási épület áll, ott (is) lesz az új medence. A szalagokkal elkerített rész még nem építkezésnek, hanem a részészeti feltárásnak szól.

Tehát most annyi történik, hogy a termálfürdő területén épül egy 33 méteres medence, kiszolgáló helyiségekkel és gépekkel, amely arra mindenképpen jó lesz, hogy megszűntesse azt az anomáliát, hogy a városlakók délután és este csak nagyon korlátozottan – vagy éppen sehogy – nem tudtak úszni az ifjú vízilabdázók edzései miatt.

Ugyanakkor a „nagy uszodához” csak módjával nyúlnak hozzá. Új lesz a tető, részben a homlokzat és az álmennyezet. Ugyanakkor az ajánlatkérés nem szól a medencetérről, a lelátókról vagy a nagyon leharcolt öltözőkről és mosdókról sem.

Azaz ne lepődjünk meg, ha a végeredmény nem hasonlít majd a korábban bemutatott látványtervekre, amelyek a Gáspár Mérnöki Iroda  igencsak komplex és harmonikus elképzelését tükrözik.

A Gáspár Mérnöki Iroda látványtervei
A Gáspár Mérnöki Iroda látványtervei – Egyelőre nem ilyen lesz a létesítmény

Néhány nappal ezelőtt Kántás Zoltán uszodaigazgató a Frisss.hu-nak adott nyilatkozatából (a fejlesztéseket követően a remények szerint „pozitív információnk lesznek és tiszta képet kapunk”) a sorok között az olvasható ki, hogy nem igazán lehet tudni, hogyan is mikor lesz a folytatás.

Igaz, első körben az amatőr úszók többsége megelégedne azzal, ha nem megtűrt vendégként kellene szabad sávokra vadásznia.

Miért ilyen felemás a felújítás?

A helyzet az, hogy a szombathelyi uszoda bővítése és felújítása nem a Vasivíz vagy a város, hanem az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) neve alatt fut. Ők nyerték ugyanis az 1,5 milliárdos TAO-pályázatot, melyet a kormány még 700 millióval megtoldott. Ezzel magyarázgató, hogy a pénzek zöme a 33 méteres edzőmedencére megy. Az más kérdés persze, hogy ebből a fejlesztésből a hétköznapi úszók gondjainak egy része is megoldódik, illetve hogy némi pénz a nagyuszodára is jut.


mm

Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés