Hírek

Mire költi Zalaegerszeg a több mint 21 milliárd forintot?


Zalaegerszeg félmilliárd forint támogatást kapott a Modern városok program keretében tervezett, 21 milliárd forintot meghaladó összegű fejlesztések előkészítésére – közölte a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón, a zalai megyeszékhelyen.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a program keretében olyan fejlesztések kezdődhetnek el Zalaegerszegen, amelyekre évtizedek óta nem volt példa.

A város stratégiája, az iparfejlesztés szempontjából a legfontosabb beruházásnak az Északi parkban 1,5 milliárd forintból épülő csarnok építését nevezte. Beszélt arról is, hogy az uszodafelújítással a helyiek nagy vágya valósulhat meg, mintegy 4 milliárd forint ráfordítással teljesen megújulhat a létesítmény. A szabadidős célokat szolgálja az Alsóerdőn tervezett sport- és rekreációs központ létrehozása is, amelyre a tervek szerint 2 milliárd forintot fordítanak, további 5,6 milliárd forintból pedig Mindszenty József néhai bíboros előtt tisztelgő zarándokközpont jöhet létre.

A polgármester közölte, a programban szerepel az intermodális közösségi közlekedési csomópont létrehozása is, az infrastrukturális fejlesztésre 8 milliárd forintot fordítanak.

A beruházások részben kormányzati, részben pedig európai uniós forrásból valósulhatnak meg. A decemberben kapott 500 millió forintos támogatást az öt projekthez kapcsolódó előkészítési munkákra, például a területek megszerzésére, területrendezésre, közművesítésre és a végleges építési tervek elkészítésre fordítják – tette hozzá Balaicz Zoltán.

Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy a 2019-ig tartó önkormányzati ciklusban valamennyi tervezett beruházás elkezdődhet.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly áprilisban írt alá megállapodást a Modern városok program keretében Zalaegerszeg polgármesterével. A kormányfő az aláírást követően azt mondta, ha nincs sikeres együttműködés a kormány és a város önkormányzata között, akkor a zalai megyeszékhely “önerőből nem lesz dinamikusan fejlődő, modern 21. századi város”.

MTI / Blog21

Fotó: Made in Zalaegerszeg kiadvány


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés