Hírek

Az osztrák kancellár bejelentette: szigorúbban őrzik majd Ausztria határait


De Werner Faymann azt is mondta: nem szabad a menekülteket a terrorszervezetek tagjaival és a bűnelkövetőkel azonosítani.

A bűnözőket bűnözőként kell kezelni, a rasszisták pedig nem gondolhatják, hogy egy szükségállapot igazolhatja nézeteiket – jelentette ki a szociáldemokrata politikus, aki először hétfőn szólalt meg a kölni molesztálási hullámmal kapcsolatban.

Faymann az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ülésén elutasította a néppárt által javasolt menekültbefogadási létszámkorlátot, ugyanakkor arra is kitért, hogy Ausztria nemcsak a jogállamiságot veszi komolyan, hanem együttérez azokkal, akik a háború elől menekülnek.

A kancellár a hétfői ülésen a gazdasági bevándorlók visszaküldéséről is beszélt. Ezt megerősítve a Kronen Zeitung című osztrák lap online kiadásában megjelenő interjújában elmondta: a háborús és gazdasági menekültek szétválasztását segítő koncepció kidolgozását kérte az illetékes tárcáktól. A kancellár kijelentette továbbá, hogy az ország határait nemsokára szigorúbban fogják majd ellenőrizni.

A szilveszter éjjeli kölni esetekhez hasonló, nők elleni erőszakos molesztálás miatt számos bejelentést tettek Ausztriában is. A salzburgi és bécsi feljelentéseket követően a Tirol tartományban fekvő Innsbruck városában is a rendőrséghez fordult egy húsz éves nő a hétvégén. A rendőrségi közlemény szerint egy “déli típusú” férfi köztéren zaklatta szilveszter éjszaka.

A felső-ausztriai rendőrség hétfői közlése az év utolsó napján Schärding városában zaklattak egy 16 éves lányt. Az áldozat szerint a férfi “arab származású” volt.

A legtöbb, eddig összesen nyolc feljelentés a salzburgi rendőrséghez érkezett. Hat bejelentett bűneset szilveszter éjszakáján történt, de december 26-án, valamint január elején is követtek el támadásokat nők ellen. Három esetet már kivizsgáltak, egy 23 éves szíriai férfit, valamint egy 24 és egy 28 éves afgán férfit gyanúsítanak.

A salzburgi rendőrség tájékoztatása szerint arról azonban még nem lehet tudni, hogy szervezett támadásokról van-e szó, és lehet-e kapcsolatot találni az egyes elkövetők vagy elkövető csoportok között.

MTI / Blog21

Fotó: diepresse.com

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés