HírekKultúrveszély!

Négy középiskolából boronálják össze a székesfehérvári campust


A közel 16 milliárd forintos létesítmény kb. 2,5 ezer diák oktatását szolgálja majd.

A témában tartott sajtótájékoztatón Mészáros Attila alpolgármester elmondta, hogy a Modern városok program keretében megvalósuló beruházásban négy intézmény érintett. A tervek szerint 2020 szeptemberétől a Szabadságharcos úti, 4,7 hektáron elterülő, 35 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületű komplexumban helyezik el a Vasvári Pál Gimnáziumot, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát, valamint a jelenleg is a campus helyén működő Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumot és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnáziumot.


Az alpolgármester közölte, hogy a meglévő épületek közül a volt Ybl Miklós Általános Iskolát elbontják, helyére a 24 osztályos Vasvári gimnázium és egy új, 400 fős lelátóval rendelkező tornacsarnok épül. A nem elbontandó épületeket gépészetileg teljesen felújítják, a belső tereket átalakítják, homlokzati hőszigetelést és nyílászáró cseréket hajtanak végre.

A Hermann zeneiskola a volt Kodolányi János Főiskola épületébe költözik, ott egy 200 fős nagy hangversenytermet és több gyakorlati próbahelyet is kialakítanak. Az elképzelések szerint a 16 osztályos iskolaépületben, 24 osztállyal működő Tóparti gimnázium megkapja a mellette lévő A Szabadművelődés Háza 2-3. szintjét, miközben a földszint és a negyedik emelet továbbra is a kultúra szolgálatában marad.

A közelben lévő Sörház téri kollégiumépületet és éttermet is felújítják. Előbbi 199 férőhelyes lesz és elsősorban a négy intézmény diákjait szolgálja ki, míg az étterem 600 adagos konyhát kap.

Mészáros Attila elmondta: őszre engedélyes terveik lesznek, jövő tavaszra pedig elkészülnek a kiviteli tervek, amivel párhuzamosan elindítják a közbeszerzési eljárást. 2018 nyarán elkezdődhet a kivitelezés és 2020 tavaszára befejeződhetnek a munkálatok – tette hozzá.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés