4 érv, ami miatt Szombathely szeretne Európa kulturális fővárosa lenni

Most már biztos, hogy Szombathely is beadja pályázatát. Azt is tudják, miért nekik kellene megkapniuk a címet.

A város mai közgyűlése egyhangúan támogatta, hogy a város megpályázza Európa Kulturális Fővárosa 2023 (EKF) címet – írja az MTI.

Koczka Tibor kultúráért felelős alpolgármester az újságíróknak felfedte a szombathelyi pályázat négy alappillérét.

1. Kétezer éves történelem

Adott az ókori Savaria, az ókeresztény hagyományok; Szent Mártonnak, a város szülöttének kultusza; az Iseum; a Romkert; Szent Quirinus legendája; a kézzel fogható középkor; a barokk újjászületés; a püspöki székhellyé válás majd az újkori ipari fellendülés, de a mindezt megmutató, napjainkban újraéledt Savaria Történelmi Karnevál is.

2. A hármas határ közelsége

A város évszázadok óta központi helynek számít, erre vezetett a Borostyánkő út, Vas megye pedig két országgal – Ausztriával és Szlovéniával – határos, több nemzetiség, németek, szlovének, horvátok és romák is lakják. Szombathelynek 15 testvérvárosa van – többségük az Európai Unióban – ezeket is be akarják vonni a pályázatba.

3. A víz

Az éltető víz nemcsak korokat, népeket, hanem a kultúrákat is közel hozza egymáshoz. Az ókori római vízvezetékeket tápláló egykori csatorna ma a város kedvelt patakja. A vízhez köthető Szent Márton, aki vízzel keresztelte meg édesanyját; Quirinus vértanúsága, aki a Perint patakban lelte halálát vagy a város patakjai, amelyek olyan történelmi családok várainak árkát töltötték meg vízzel, mint a Batthyányak és Esterházyak.

4. Minden együtt

A negyedik pillér mottója az egész város, hiszen a város csak akkor működhet egészként, ha mindenki számára egészséges életteret biztosít. Szombathelynek jó adottságai vannak, hogy a fiatalok és idősebbek számára egyaránt élhető város legyen. A vasi megyeszékhely Magyarország egyik legzöldebb városa, ahol újra reneszánszát éli a kerékpározás, tavai, strandjai, patakjai és környéke kirándulási célpontok, de Szombathely a zene és a tánc fővárosa is és ismert egyebek között a Savaria Nemzetközi Táncversenyekről is.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa viselheti. A 2023-as EKF-pályázat benyújtási határideje december 20. Várhatóan 2018. februárig szakértők bevonásával az Emmi által működtetett tárcaközi bizottság, valamint a brüsszeli szakértői testület is áttekinti a beérkezett pályázatokat, és együttműködve kiválasztják a végső körbe továbbjutó városokat. A második körben a továbbjutó városoknak részletesebben kell kifejteniük konkrét terveiket. Ezt követően 2018 végén derülhet ki, melyik magyar település viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés