Hat dunántúli város közösen pályázik 40 milliárd forintnyi EU-pénzre


Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Szombathely, Veszprém együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM), hogy konzorciumi formában közösen nyújtják be az energiahatékonyságot, energiatakarékosság javítását, az energiafüggőség csökkentését célzó pályázataikat az Európai Unióhoz az Európai Helyi Energia Segítségnyújtás (ELENA) programban.

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere az aláírás előtti sajtótájékoztatón elmondta: reményei szerint a konzorciumi együttműködés révén a 6 megyei jogú város minimum 40 milliárd forint értékű közvetlen európai uniós támogatáshoz jut majd hozzá.

Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára elmondta: a megállapodás értelmében a tárca támogatja a 6 megyei jogú város összefogása révén létrejövő minta értékű projektet.

Annak megvalósulása révén várhatóan néhány éven belül nagyot lép majd előre az ország a megújuló energia és energiatakarékosság területén – tette hozzá.

Az ELENA programot az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank hozta létre a megújuló energiaforrások elterjedésének és az energiahatékonysági beruházások támogatására.

A program keretében igényelhető támogatás lehetőséget biztosít a városoknak, hogy valamennyi középületüket megújuló energiaforrással (napelemmel) lássák el, továbbá a közvilágítási hálózat átalakítását és egy épületfelügyeleti rendszer kiépítését – ismertette Kaposvár polgármestere.

Szita Károly úgy fogalmazott: a közvilágítás átalakításnál a meglévő fényforrásokat energiatakarékosra cserélik, a hálózatot úgy fejlesztik, hogy vezérelt rendszert építenek ki, amely az időjárás változásainak megfelelően szabályozza a világítást, valamint, hogy az új közvilágítási hálózat méri majd a levegő minőségét és a forgalmat is.

MTI/Blog21

Borítókép: a szombathelyi városháza / Fotó: Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés