Hírek

A belvárosban éz az ipartelepen épülne Nagykanizsa első két elekromos töltőállomásaa


Két helyszínen épül elektromos autóknak töltőállomás Nagykanizsán, a város közgyűlése csütörtökön döntött a szükséges pályázat benyújtásáról.

A dél-zalai város közgyűlésének döntése alapján a belvárosi Zrínyi utcában, valamint az ipari parkban létesülne egy-egy töltőállomás elektromos autók számára. A város félmillió forintos önrésszel, összesen közel 5 millió forintos pályázatot kíván benyújtani a Jedlik Ányos Terv keretében indult gazdasági zöldítési rendszer 1,250 milliárd forintos országos keretére pályázva.

Nagykanizsán ez lesz az első két ilyen töltőállomás, amelyet a pályázat értelmében legalább öt éven keresztül kell működtetnie az önkormányzatnak.

Az MTI összesítése szerint Zala megyében jelenleg három városban négy hasonló berendezés működik. Hévízen és Keszthelyen egy-egy töltőállomáson “tankolhatnak” az elektromos meghajtású járművek tulajdonosai, Zalaegerszegen pedig két helyen. A zalai megyeszékhelyen augusztusban döntött úgy a közgyűlés, hogy a meglévők mellé még egy elektromos kutat is építenek, amelynek költségét szintén az önkormányzatoknak kiírt pályázati keret terhére kívánják megpályázni.

MTI / Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés