Ön tudta, hogy Pars Krisztián minden idők legsikeresebb magyar atlétája

Attól függetlenül, hogy most “csak” a hetedik helyen végzett a riói olimpián.

A címvédő szombathelyi versenyző nem éppen csúcsformában várhatta a döntőt, bár idén már dobott 77,38 métert is, ám tavaszi műtétje óta a selejtezőben elért 75,49 méter a legjobbja. Ezzel a negyedik helyen került a fináléba, ahol 74,77 méterrel kezdett az Olimpiai Stadionban.

Az első sorozatban ennél csak ketten dobtak nagyobbat: a vb-ezüstérmes tádzsik Dilisod Nazarov (76,16) és a 40 éves Ivan Tyihon (76,13). A háromszoros világbajnok fehérorosz Pars régi ismerőse: 2008-ban, Pekingben harmadik lett honfitársa, Vagyim Gyevjatovszkij mögött, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingolás miatt mindkettőjüket kizárta, s eltiltotta. Így a negyedik Pars Krisztián a második helyre léphetett volna előre. A két fehérorosz azonban fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amely 2009-ben eljárási hiba miatt megsemmisítette a NOB döntését. Négy évvel ezelőtt, Londonban Tyihon az utolsó pillanatban lekerült a rajtlistáról, miután 2004-es mintáinak újbóli vizsgálata során doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök. Ezért megfosztották az athéni játékokon szerzett ezüstjétől, s Pars az ötödikről a negyedik helyre jött fel.

Tyihon a második körben 77,43-mal átvette a vezetést. A világbajnok lengyel Pawel Fajdeken kívül, aki bombameglepetésre kiesett a selejtezőben, idén csak ő teljesített 80 méter fölött (80,04), így elsőszámú esélyessé lépett elő. Pars is javítani tudott, de a 75,15-tel mégis visszacsúszott egy helyet, mivel a nála 13 évvel fiatalabb katari Asraf Amgad Elseify 75,40-nel megelőzte. Nazarov 77,27-tel megerősítette második helyét.

A harmadik sorozatban a 34 éves magyar kalapácsvető megint rátett néhány centit (75,28 m), mégis újra visszaesett. Ezúttal a szinte ismeretlen, 22 éves mexikói Diego del Real dobott nagyobbat, aki 76,05-tel feljött a harmadik helyre. Nazarov elsőként jutott 78 méter fölé (78,07), s ezzel az élre került.

A negyedik sorozattól már csak a legjobb nyolc folytathatta. A kétszeres Európa-bajnok magyar atléta 74,89 métert ért el ekkor, a sorrend nem változott.

Ötödikre Pars 74,62 métert dobott, s a szlovák Marcel Lomnicky is megelőzte (75,97). Tyihon 77,79-re javított, de maradt második. Nazarov 78,68-cal növelte előnyét.

A hatodik körben a vb-bronzérmes lengyel Wojciech Nowickié, aki a tavalyi világbajnokságon az utolsó sorozatban ledobta Parsot a dobogóról, 77,73-mal feljött harmadiknak, egyben ő is a magyar versenyző elé került. Pars egy rossz kísérlettel fejezte be, s a hetedik helyen zárt.

“Szerettem volna nagyobbat dobni, de egyszerűen nem tudtam” – nyilatkozott Pars Krisztián, aki olimpiai bajnoki címével, két vb-ezüsttel, két Eb-elsőséggel és egy Eb-bronzzal a magyar atlétika legeredményesebb versenyzője. – “Ahhoz képest, ami ebben az évben történt velem, ez nem egy rossz eredmény, bár szerettem volna a hatba bekerülni.”

Hozzátette: benne volt a 77 méteres eredmény, de nem tudta “összerakni” a mozgását.

“Egyet sajnálok, amikor én voltam jó, miért nem lehetett ilyen eredménnyel nyerni. Borzasztó, hogy 79 méterrel olimpiát lehet nyerni” – fogalmazott Pars.

A folytatásról elmondta, az orvosokkal kell egyeztetnie, hogy szükség van-e újabb műtétre.

“Erről a szintről kell felállni, mert jövőre világbajnokság van” – hangsúlyozta.

férfi kalapácsvetés, olimpiai bajnok:
—————————————
Dilisod Nazarov (Tádzsikisztán) 78,68 m
2. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 77,79
3. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 77,73
….7. Pars Krisztián 75,28

MTI / Blog21

Címlapkép:  Czeglédi Zsolt

 

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés