2018 végére épül fel a sárvári kulturális és sportközpont

Az épületben mozi és vendéglátóipari egység is helyet kap.

Több mint hárommilliárd forintos beruházással épül kulturális és sportközpont Sárváron – közölte az MTI-vel a Rába-parti kisváros polgármestere szerdán.

Kondora István (Fidesz-KDNP) elmondta: a kormány decemberi döntése alapján 2 milliárd 60 millió forintot biztosított az új többfunkciós létesítmény felépítésére, amelyhez az önkormányzat 1,1 milliárd forint saját erővel járul hozzá.

Tájékoztatása szerint a sportrendezvényekhez 600 fix ülőhelyet tudnak biztosítani, egyéb programoknál ez a küzdőtéren további 400 mobil ülőhellyel lesz bővíthető.

Sárvári sportcsarnok

A csarnok alkalmas lesz nemzetközi szintű kézilabda-mérkőzések, továbbá kosárlabda-, futsal- és tollaslabdameccsek megrendezésére. Külön terem épül a létesítményben a birkózóknak és a karateszakosztálynak, ezeken kívül fitness- és konditerem, négypályás bowling, valamint két fallabdapálya is a sportolók és a látogatók rendelkezésére áll majd.

A polgármester hozzáfűzte: az épületben helyet kap egy 130 fős mozi- és konferenciaterem, illetve egy vendéglátóegység is. A szomszédban a közeljövőben skatepark, atlétikai pálya, valamint szabadtéri kézi-, kosárlabda- és teniszpályák épülhetnek, így az egykori téglagyár környéke egy olyan sport- és rekreációs övezetté válhat, amelyről régóta álmodnak a sárváriak.

A kulturális és sportközpont építése várhatóan 2018 második felében fejeződik be.

MTI/Blog21

Fotó. Sarvarvaros.hu

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz