Több mint tízezer fát ültetnek el egy hétvégén Bécsben

A cél, hogy néhány éven belül összefüggő zöld gyűrű vegye körül az osztrák fővárost.

Több mint harminc éve, 1984 óta rendezi meg minden évben az osztrák főváros erdészeti hivatala és a város oktatási ügyosztálya a “Fiatal bécsiek erdeje” elnevezésű akciót, amelynek keretében iskolai osztályok, csoportok és családok közreműködésével telepítenek egy-egy újabb darabon erdőt.

Az idei faültetési akciót 2017. október 21-én tartják a 21. kerületben, Leopoldauban. Összesen 10 ezer 500 facsemete és bokor vár beültetésre. A földmunka mellett a gyerekeket változatos programok várják: sárkányeregetés, tökfestés és a természettel kapcsolatos játékok, versenyek.

A bécsi fiatalok az elmúlt évtizedek során már összesen több mint 320 ezer juhar-, tölgy- és kőrisfát telepítettek, ami több mint 64 hektárnyi új erdőterületet jelent. Az akciónak köszönhetően évente mintegy 20 ezer négyzetméterrel bővül Bécs erdőinek területe. Az osztrák főváros célja, hogy Bécset összefüggő zöld gyűrű vegye körül – már 1905-ben védetté nyilvánították a várost körülölelő erdőket és réteket.

“Az akció minden évben fontos program a családok életében. Minden résztvevő számára értékes tapasztalat, ha maga ültethet el egy fát, és ezzel részt vállalhat természetes környezete alakításában” – mondta Jürgen Czernohorszky ifjúsági ügyekért felelős városi tanácsos a rendezvény kapcsán.

Fotó: PID / Kromus

Eurocomm

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz