Hírek

További 2,3 milliárd forintot költenek a Zala megyei kórházra


Így tudják befejezni a korábban elkezdett projekteket.

Várhatóan szeptemberben folytatódik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fejlesztése a korábban biztosított 4,9 milliárd forint mellett további 2,3 milliárd forint hazai forrás felhasználásával – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) szerdán az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy a kormány a minél magasabb szintű egészségügyi ellátás megvalósítására és az ellátás minél kiegyensúlyozottabb működésére törekszik. A rendszerváltás óta a legnagyobb, 500 milliárdos fejlesztést hajtotta végre az egészségügyben, ennek keretében országszerte kórházakat és rendelőket újítottak fel.

A kórház az egészségügyi fejlesztések részeként a kardiológia és a szívsebészeti centrum kialakítására és infrastruktúrafejlesztésre korábban 4,9 milliárd forintos keretösszeget kapott a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) uniós forrásából.

Mivel a projekt megvalósítási költségét a keretösszeg nem fedezte teljes mértékben, a kormány 2016 októberében további 2,344 milliárd forintot biztosított e célra hazai forrásból.

Ez utóbbi összeg felhasználása érdekében a végéhez közelednek a közbeszerzési eljárások. A kivitelezési munkákhoz keresik a műszaki szakértőt, akinek a feladata a többi között a helyszíni állapotok vizsgálata és a kivitelezés befejezésére vonatkozó közbeszerzés műszaki tartalmának meghatározása.

A nyertes vállalkozással a szerződést várhatóan augusztus 1-jén írják alá. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés indítása 2017 szeptemberében várható, a kórház fejlesztési munkálatai pedig a tervek szerint 2018. december végére zárulhatnak le – közölte az ÁEEK.

MTI/Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés