Nyugati régió

Terveket keresnek Hévíz fejlesztésére


A reumakórház távlati fejlesztésére, valamint a tófürdő továbbfejlesztésére  nyílt tervpályázatokat írt ki a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, a felhívások a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.

Az első felhívás egy ötletpályázat, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reuma Kórház távlati fejlesztésére várnak javaslatokat. A tervezett fejlesztés kiterjedne a 60 hektáros kórházi természetvédelmi területre, parkra, út- és közműhálózatra, továbbá egy 340 ágyas, új kórházi épületre.

Az elbírálás szempontjai között szerepel a teljes projekt üzemeltetési biztonsága, gazdaságossága, továbbá orvos-szakmai megfelelősége; a projektrészek ütemes, tervszerű, egymásra épülő megvalósíthatósága, illetve a kórházi, a szállodai és a panziós ellátás szétválaszthatósága.

A pályaművek benyújtási határideje március 7. A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 12,7 millió forint áll rendelkezésre. A díj legnagyobb összege 6 millió 350 ezer forint, egy terv megvételére minimum 635 ezer forint fordítható.

A tavat is fejlesztenék

A második felhívás a Hévízi-tó XXI. század követelményeknek megfelelő fejlesztésére kér terveket. Ennek része a tó adottságaira épülő, a gyógyítást és a rekreációt ötvöző szolgáltatásokat nyújtó tófürdő egységenként ütemezhető korszerűsítése.

Feladat a fürdő kapcsolatrendszerének, kiszolgáló tereinek fejlesztése az üzemeltethetőség, a biztonság, az akadálymentesítés, az átlátható közlekedés, a megközelítés és a pihenőterek követelményeinek biztosításával.

A részletes feltételek között szerepel a tóból korábban kitermelt iszap visszapótlása és az elfolyó termálvíz energetikai hasznosítása is.

Az elbíráláskor mérlegelik egyebek között a részek ütemes, tervszerű, egymásra épülő megvalósíthatóságát, illetve a fejlesztések megvalósítása alatt a folyamatos üzemelés biztosítását. A pályaművek benyújtási határideje március 7.

A második kiírásban a pályaművek díjazására és megvételére bruttó 5 millió 80 ezer forint áll rendelkezésre. A díj legnagyobb összege 2 millió 540 ezer forint, egy terv megvételének legkisebb összege pedig 635 ezer forint.

MTI

Fotó: Varga György

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés